Lassan őrölt a csődbiztos

A fő hitelező kezdeményezésére szerdán leváltották a csődbe jutott kassai malom csődbiztosát. Az Általános Hitelbank (VÚB) szóvivője szerint Peter Timko nem volt elég gyors a malom maradék vagyonának pénzzé tételében.

A fő hitelező kezdeményezésére szerdán leváltották a csődbe jutott kassai malom csődbiztosát. Az Általános Hitelbank (VÚB) szóvivője szerint Peter Timko nem volt elég gyors a malom maradék vagyonának pénzzé tételében. A Mlyn Košice részvénytársaság igazgatója ennél bővebb indoklást nem tart fontosnak, szerinte a 92 százalékos részvénycsomaggal rendelkező banknak joga van ilyen döntést javasolnia.

Az egykori Csehszlovákia, sőt Közép-Európa legnagyobb malma, amelyet annak idején még a KGST-tagországok keresletéhez méreteztek, az utóbbi évben csak elvétve őrölt, augusztusban pedig teljesen leállt. Addigra 290 milliós adósságot sikerült felhalmozniuk, ehhez jön még az a 11,5 millió márkás hitel, melyet 1997-ben vettek fel az említett pénzintézménytől. Peter Timko elmondta, hogy a hatalmas objektum eladására nem látott reményt, ezért bérlőket keresett, és akadt is két érdeklődő, akiknek viszont a részvénytársaság közgyűlésének engedélye nélkül nem adhatott kedvező választ. Az eredetileg 140 alkalmazott közül csak harmincan nem kaptak felmondást, ám az ő munkahelyük is veszélyben forog, ha nem sikerül rövid időn belül elindítani a termelést.

A régebben biztos partnernek számító malom helyzete érzékenyen érinti a régió gabonatermesztőit, akik mostanában csak a térség kisebb malmaira tudnak számítani. Az új csődbiztos Juraj Sopko lett, akiben a fő hitelező a malom újjáélesztésének reményét látja. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?