LAPSZÉLRE

Két igazság közül mindig az üldözött igazság az igazabb – írja Göncz Árpád Sarusok című regényében, s ez a Csehszlovákiából kitelepített magyarok esetében is érvényes.
Több mint hatvan év telt a Beneš-dekrétumoknak a gyakorlatba való átültetése óta, s ez bizony három emberöltőnyi idő.

Két igazság közül mindig az üldözött igazság az igazabb – írja Göncz Árpád Sarusok című regényében, s ez a Csehszlovákiából kitelepített magyarok esetében is érvényes.

Több mint hatvan év telt a Beneš-dekrétumoknak a gyakorlatba való átültetése óta, s ez bizony három emberöltőnyi idő. Mindenképp érdekes megvizsgálni, mit hoznak ki ma az emberekből a második világháborút követően lejátszódott események.

A kitelepítettek leszármazottainak legfiatalabbja egyrészt a történelemkönyvekből, másrészt a nagyszülők elbeszéléséből tud arról, hogy őseik nem itt éltek, s a történelem vihara szinte csak véletlenül vetette őket az adott településre. Ők ezt már nem szerencsétlenségként élik meg, hiszen ha csak felületesen követik is a „határon túli” híradásokat, ráébrednek, hogy mégiscsak Magyarországon a legkönnyebb magyarnak lenni. A valóság mítosszá szelídül, melyet nem biztos, hogy továbbadnak majd utódaiknak.

Szüleik számára a szülőföldről való kitoloncolás sok esetben az esélytelenséget képviseli. Nehezebben élik meg, hiszen ők az a nemzedék, mely elesett az örökségtől, az ingatlantól; melynek a nulláról kellett kezdenie, felépítenie egy egzisztenciát, mely „odaát” adott, szinte magától értetődő volt – hiszen az ősök ott álltak alattuk a generációs piramisban.

Az „alanyi jogon” érintettek legszívesebben ma is hallgatnak. Néha az az érzésem támad, hogy szégyellik a történteket, azt, hogy nemkívánatos személyekké váltak egy emberidegen rendszerben. Nehéz szóra bírni őket, mert még mindig félnek – a felelősségre vonástól, a megaláztatástól, a kiközösítéstől. Képtelenség megítélni, hány Felvidékről elszármazott idős ember tengeti mindennapjait a miértek boncolgatásával, s hányan vannak, akik úgy mennek el közülük, hogy választ soha, senkitől nem kapnak.

Igaza van annak, aki azt állítja, hogy az idő mindent meggyógyít – csak néha éppen az emberélet túl rövid…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?