Lakóházat adtak át Hodosban

Hodos |

<p>Tizenkilenc új bérlakást adtak át Hodosban. Az új lakóépülettel együtt az új negyedben levő lakások száma 108-ra emelkedett, jövőre pedig 46-tal.</p>

Az új lakóépületet Balódi László, Hodos polgármestere és Érsek Árpád adta át. Balódi László beszédében elmondta, voltak ugyan nehézségek, de bízik benne, hogy mindenki úgy érzi, megérte várni a lakásra. Örömmel köszöntötte a lakások bérlőit immár hodosi lakosokként. Érsek Árpád a jószomszédi viszonyra hívta fel a figyelmet. Az ünnepélyes szalagátvágás után a lakókat pálinkával köszöntötte a község, utána mindenki megtekinthette a lakásokat. Balódi László tájékoztatta őket arról, hogy néhány apró munkálat még elmaradt, ezt rövidesen befejezik. Hiányoznak a konyhabútorok, mivel később érkeztek meg a vártnál: ezeket a hét folyamán szerelik majd be, és a lakók beköltözhetnek új otthonukba. Balódi László közölte, a község állandó célja bővíteni lakosainak számát: folyamatosan építik a bérlakásokat, mivel nagyon sok családnak a bérlés a megoldást. „Az új lakótömbben 37 lakást tudtunk kialakítani, ebből 19-et adtunk át most, a maradék 18 lakásba szeptemberben költözhetnek be a lakók” – mondta Balódi. A polgármester elmondta, az összes lakás ki van már adva, a bérleti díj rezsiköltség nélkül 160 euró körüli összegre jön ki. „Lehetőséget szeretnénk adni a hodosi fiataloknak, hogy ne menjenek el a településünkről, de én úgy gondolom, ha csak a hodosiaknak adunk esélyt a letelepedésre, akkor a közösségünk nem növekszik. Ezért igyekeztünk olyan családokat is kiválasztani, amelyek nem falubeliek, mégis kötődnek Hodoshoz: nagyszülők, rokonok által” – közölte Balódi. A polgármester elárulta: még ebben az évben megkezdik egy 20 és egy 26 lakásból álló tömb megépítését. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?