Kupakgyűjtéssel segíthet egy ipolyszalkai kisfiún

Ipolyszalka |

<p>Jakubík Tamáska mosolygós, életvidám kilencéves kisfiú. Szeptembertől iskolába jár. Hetente egyszer két órát tölt el a gyerekek között. Ha egészségi állapota engedi, akkor szeptembertől többet lehet  kortársaival.</p>

A szabad mozgáshoz viszont járókeretre van szüksége. Szülei kupakgyűjtési akciót hirdettek, amelynek bevételét egy speciális járókeret megvásárlására szeretnék fordítani.

Tamáska koraszülöttként, 960 grammal jött világra. Az orvosok szerint kevés esélye volt az életben maradásra. Három hónapot töltött inkubátorban, miközben kétszer leállt a szíve. A második szívleállásnál agyvérzést kapott, az oxigénhiány miatt testének bal fele lebénult. Szülei és nagyszülei a szerény anyagi körülmények ellenére igyekeztek neki mindent megadni. Néhány éve egy ismerősük segítségével sikerült összegyűjteniük annyi pénzt, hogy kiutazhattak Egyiptomba. Tamáska itt egy speciális gyógykezelésen vett részt, ami nagyon sokat javított állapotán. Szülei és nagyszülei rendszeresen hordják lovagolni, otthon speciális tornagyakorlatokat végeznek. Ennek köszönhetően sokat erősödtek lábizmai, javult a tartása. A járáshoz, a leüléshez és a felálláshoz még így is segítségre van szüksége. A járókerettel  mozgása szabadabbá válna, nem lenne szüksége állandó felügyeletre.

Szülei kupakgyűjtési akcióba kezdtek. A műanyag kupakokért kapott pénzen szeretnék megvenni Tamáskának azt a speciális járókeretet, amely növelné az önálló járás elsajátításának esélyét is. Ez a járást segítő eszköz 950 euróba kerül. Ahhoz, hogy összegyűljön ez az összeg, közel 2 millió darab (4 tonna) kupakra van szükség. Akik segíteni szeretnének, azok Ipolyszalkán, az 5-ös házszám alatt adhatják le a műanyag kupakokat. A gyűjtési akciót a párkányi művelődési központ és a városi lap is támogatja. Itt május 7-től 11-ig (8 és 15 óra között) adhatják le a kupakokat  a segíteni vágyók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?