Különleges szakma jelképei a címerben

KürtAz érsekújvári járásbeli község első írásos említése 1075-ből származik. A korai középkorban templomos hely volt, pálos rendi remeték éltek itt. A 13.

Kürt

Az érsekújvári járásbeli község első írásos említése 1075-ből származik. A korai középkorban templomos hely volt, pálos rendi remeték éltek itt. A 13. századi oklevelek egy Szent Tamás tiszteletére emelt templomot emlegetnek.

Jelképében, annak középpontjában zöld címerpajzsban ezüst színnel festett püspöki alak áll. Szent Adalbertet arannyal szegélyezett ezüst papi ruhában, arany mellkereszttel ábrázolják, jobb kezében pásztorbottal, bal kezében országalmával. A bal felső sarokban arany alapon a kürti templom látható. A jobb felső sarokban kék alapon a távírdások munkaeszközei találhatók: a mászóvas, a fogó és a szigetelőporcelán, az 1876-ban Kürtön alapított cég szimbólumai. Ez a foglalkozás abban az időben különleges volt, ezért került a jelképek közé. A munka a község kiváltságává vált, mivel a kürtiek nagy számban foglalkoztak vele több mint száz éven át. A bal alsó sarokban piros háttérrel a kürti szőlőhegy hét legjellegzetesebb dűlőjének ábrázolása látható. A jobb alsó sarokban ezüst alapon találjuk a szürke gém ábrázolását, amely a kürti kataszterben található Párizsi-mocsár értékes természetvédelmi területet jelképezi.

A török támadások nagy kárt tettek a faluban. Temploma 1733-ban leégett, majd az újjáépített templomot 1755-ben földrengés döntötte le. Itt született 1928. április 5-én Halda Alíz tanár, politikus, 1910. október 16-án Danczi Villebald József bencés tanár, nyelvész. Kürtön tevékenykedett Majer István pedagógus 1857 és 1866 között lelkészként és tanárként.

Legközelebb Buzita címerét mutatjuk be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?