A Čaputováról készült kép Tóth Péter, Fodor Dániel János, Demjén Gergő és Gyetvai Zoltán fotográfusok közös munkájának eredménye
Különleges képet készítettek Čaputováról Gombaszögön
Különleges és egyben gyönyörű kép készült Zuzana Čaputováról, Szlovákia legújabb köztársasági elnökéről a Gombaszögi Nyári Táborban. A 160 éves, nedves kollódiumos eljárással létrejött felvételt Gyetvai Zoltán felvidéki fotográfus készítette a tábor rendhagyó Hívd elő a csacsit! nevű fotóműhelyében.
Egyedi képen örökítették meg Szlovákia újonnan beiktatott köztársasági elnökének szerdai látogatását. A Hívd elő a csacsit! nevű fotóműhelyben a megszokottnál jóval nagyobb volt a sürgés-forgás, ugyanis az államfő első megállójára ebben a sátorban került sor. „Az ötlet valójában Orosz Örs, a tábor főszervezőjének a fejéből pattant ki, ő volt az, aki néhány hónappal ezelőtt felkért a feladatra. Mivel régi barátok vagyunk, igent mondtam, de már akkor tudtam, hogy ez a fotózás sokkal gyorsabb lesz a megszokottnál. Egy ilyen képpel normális körülmények között akár egy órát is dolgozunk, viszont ebben az esetben sokkal gyorsabban kellett dolgozni. A kép elkészítésére 15 percet kaptunk. Nem hittem volna, hogy a fotózás során ennyi ember lesz körülöttünk, és abban is biztos vagyok, hogy egy fényképészt sem fotóztak még munka közben annyian, mint minket. Kicsit kellemetlen is volt, de megérte, mert nemcsak az elnöknőben, hanem a munkatársaiban is nagyon jó embereket ismertem meg. Mivel ez az eljárás teljesen eltér a mai technológiától, bennünk volt a félelem, hogy nem fog sikerülni, de Demjén Gergő kollégámmal és a műhely fotós társaival minden gördülékenyen ment. A képet végül szépen bekeretezve adtuk át a köztársasági elnöknek, pontosan úgy, mint ahogy azt régen csinálták a fényképészek” – nyilatkozta lapunknak Gyetvai Zoltán, majd azt is elmondta, hogy azért kezdett el tizenkét évvel ezelőtt foglalkozni a nedves kollódiumos eljárással, mert szereti a régi dolgokat, és úgy érzi, hogy ezzel a technológiával visszafelé menekülhet a világban.
Gyetvai Zoltánnak mindössze 15 perce volt az itt látható fotó elkészítésére (Gyetvai Zoltán felvétele)
Menekülés a múltba
„A régi dolgok nagyon szépek. Éppen ezért fényképezem a népi kultúrát, a régi világ utolsó mohikánjait, melyekhez ez a fényképészeti eljárás is hozzátartozik. Először az 1850-es években kezdték használni. Nem túl egyszerű, de már megszoktuk. Ez egy életérzés, egy afféle világlátás, és mi pont ezért szeretjük” – magyarázta a fotográfus. Ahogy azt Demjén Gergő fotográfus, a fotóműhely egyik technikusa elmondta, valóban nagy fotózáson vannak túl, de a táborozás nemcsak erről az egy fotóról szól. „Immár ötödik alkalommal vagyunk itt, a fotóműhely már mondhatni elmaradhatatlan része a tábornak. Különféle programokkal készültünk, és idén is lehet tőlünk fényképezőgépeket és filmtekercseket kölcsönözni. Zoltán a kollódiumos eljárás fortélyait mutatja be, Fodor Dániel János budapesti fényképész barátunk pedig a lyukammera építéséről tart bemutatót az érdeklődőknek” – zárta Demjén Gergő.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.