Külföldiek helyett hazai turisták üdülnek a dunaszerdahelyi fürdőben

időjárás meleg
Dunaszerdahely |

Egyelőre nem közelíti meg a pandémia előtti szintet a dunaszerdahelyi Thermalpark látogatóinak száma. A határátlépés szigorítása miatt elmaradt külföldi turisták helyére hazaiak jelentkeznek.

Június és július ugyan jó eredményeket hozott, az idei látogatottság azonban még mindig elmarad a világjárvány kitörése előtti szinttől. „Ha összehasonlítjuk a 2019-es időszakkal, akkor a látogatók számában 30-40%-os visszaesés tapasztalható. A vendégek egy részét a járvánnyal kapcsolatos aggodalmak egyértelműen távol tartják” – mondta Somogyi Gábor, a fürdő igazgatója. Hiába bővelkedett száraz, meleg napokban a június és a július, egyelőre nem sikerült megközelíteni a korábbi évek rekordlátogatottságát. Naponta átlagosan háromezer-ötszázan látogattak ki a fürdőbe, többen, mint tavaly, így a 2020-as eredményekhez viszonyítva kisebb visszaesést könyvelhetnek el. A számok alapján elmondható, hogy a hazai vendégek átveszik a külföldi turisták helyét. A határon túli érdeklődők egy részét ugyanis távol tartják a vírus elleni intézkedések. Több foglalást visszamondtak, és a kempingben is megcsappant a vendégek száma.

„A szálláskapacitásunkról egyértelműen elmondható, hogy a kiesett külföldi foglalásokat jórészt betöltötték a hazai vendégekˮ

– jelentette ki Somogyi Gábor.

A vendégek számának alakulása ugyan biztató, a koronavírus második hulláma alatti öt hónapos kényszerszünet azonban behozhatatlan károkat okozott, amiket nem kompenzálnak az eddigi eredmények. A helyzetet bonyolítja, hogy nem tudni, mivel szembesülnek majd a fürdők augusztusban és a következő hónapokban. Az igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy egy újabb bezárás komoly anyagi következményekkel járna, ami tovább késleltetheti a tervezett fejlesztéseket. A gazdasági problémák mellett személyzeti gondokkal is szembesülnek az ország nyugati részén. A tapasztalt munkatársak távozása az idegenforgalmi szektorból Somogyi szerint még hangsúlyosabb problémát okozhat, pedig már most is komoly és rendszerszintű gondot jelent a régióban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?