Kritikus a helyzet a Balog mentén, rendkívüli állapot a Tőketerebesi járásban (frissítve 19.50)

Cakó |

<p>Néhány óra alatt kritikussá vált a helyzet a Rimaszombati járásban lévő Cakó községben, a Balog folyó bal partján lévő településen tucatnyi házat öntött el az árvíz.</p>

A faluban több mint húsz tűzoltó, egy szakasz katona és mintegy hatvan-hetven helyi lakos folyamatosan homokzsákokat tölt, a Balog folyó gátját több száz méter hosszan nyúlgáttal kellet megerősíteni. Az elárasztott házakból nem költöztek ki a lakók, pallókat helyeztek el, folyamatosan szivattyúznak, de a délutáni órákban nem tudták csökkenteni az elárasztott területen a víz szintjét. A körzeti hivatal válságstábja Rimaszécsen ülésezett, mert előreláthatóan még legkevesebb három-négy napig tart, amíg levonul az áradás. A Balog, a Rima, a Gortva és Rimavica folyók gátjai teljesen átáztak, alig egy-másfél alatt több száz hektárnyival nőtt a belvízzel borított terület nagysága is. A Rimaszombati járás folyóinak nagyobb részén másodfokú, a legveszélyesebb szakaszokon harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben.

Rendkívüli állapotot rendeltek el az áradások miatt a Tőketerebesi járásban. Jelenleg ülésezik a válságstáb. "Az áradások miatt rendkívüli állapotot hirdettünk. Az ármentesítést és a mentést a válságstáb irányítja" - mondta Róbert Puci, a körzeti hivatal elnöke. A járás 24 településén van érvényben harmadfokú árvízvédelmi készültség. Több települést elöntött a víz, Kozmán evakuálni kellet egy romatelep 150 lakóját.

Este átvágták a Trnávka patak gátját, és a vizet mezőgazdasági területekre vezették el, nehogy lakott területeket öntsön el.

A Kassa-vidéki járásban már 14 településen hirdettek harmadfokú árvízvédelmi készültséget. (szasz, sita, tasr)

(Szekeres Éva felvételei)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?