Közösen igyekeznek megelőzni a bűnözést

Kassa. Az utóbbi időben érezhetően romlott a közbiztonság. Pozsony után itt követik el a legtöbb bűncselekményt. Becslések szerint tízezer ember él kisebb-nagyobb lopásokból, betörésekből a város területén.

Többen közülük a környező településekről költöztek Kassára, vagy rendszeresen feljárnak „pénzt keresni” a zsebekben és kézitáskákban. Havonta mintegy 50 millió korona értékű magántulajdonnak kél lába, legalábbis a bejelentett lopások statisztikája alapján.

Az EU biztonságos városa

A megyei és a városi önkormányzat, valamint az államigazgatás helyi vezetői szerint ez így nem mehet tovább. Az utolsó csepp abba a bizonyos pohárba februárban, a roma lázadás idején cseppent, ekkor jelentették ki, hogy összehangolt bűnmegelőzésre van szükség, a költségeket pedig szintén közösen kell állniuk az érdekelteknek.

A napokban meg is tették az első lépést, „Kassa – az Európai Unió biztonságos városa” címmel közös programot indítottak útjára. Májustól ugyanis ez lesz az EU legkeletebbre fekvő nagyvárosa, és a schengeni határ közelsége különleges helyzetet teremt a bűnügyi rendőrség számára.

„Szerintünk nem Pozsony, hanem Kassa számít majd kiemelt városnak a közbiztonság szempontjából. Ezt a fővárosi illetékeseknek is mihamarabb tudatosítaniuk kell. Az állami rendőrség átszervezése során ugyan megerősítették a szlovák–ukrán határon szolgálatot teljesítő állományt, ám gondolni kell a keleti városokra is. Ékesen bizonyítja ezt az a tény, hogy a Nagymihályi járásban az utóbbi hónapokban rohamosan nő a bűnesetek száma” – mondta Štefan Jakabovič kerületi rendőrkapitány, hozzátéve, hogy sürgősen össze kell hangolni a járőrözést és a biztonsági technika használatát a városi rendőrséggel, valamint a polgári védelem egységeivel. A kassai munka- szociális és családügyi hivatal szintén részt vesz a munkában. A legtöbb bűncselekményt ugyanis azok követik el, akik évek óta szociális segélyből tengődnek, és kilátástalannak vélik helyzetüket, ezért úgy igyekeznek boldogulni, ahogy tudnak.

Az ötoldalú együttműködési keretegyezmény céljai ugyan merésznek tűnnek, ám mint tudjuk, merni kell nagyot akarni.

Magasröptű célok

Az állampolgárok biztonságérzetének növelése. A nem kívánatos szociálpatológiai, deviáns folyamatok visszaszorítása. A kulturálatlan, erkölcstelen megnyilvánulások csökkentése. A törvényesség, az erkölcs és a kultúra iránti pozitív viszony felélesztése. A kiskorú bűnözők arányának csökkentése. A nemzetiségi és etnikai konfliktusok megelőzése. Az uniós előírások és az ENSZ határozatainak betartása a kerületi székhely közbiztonságát illetően. Csak néhány célkitűzés, amelyek pontos programján vegyes összetételű szakértői csoportok dolgoznak majd.

Az autófeltörők utcája

A negyedmilliós város közbiztonságának romlását sokan az állami és a városi rendőrség közötti kommunikáció akadozásának tudják be. A főpolgármester pénzhiánnyal, a hatóság emberhiánnyal, a megye illetékesei pedig Kassa földrajzi helyzetével magyarázzák a nyugtalanító tényt.

„A legkedvezőbb helyzet 1995-98 között volt, amikor a Biztonságos Kassa nevű program keretében külön támogatást kaptunk a belügyminisztériumtól a városi rendőrség működésére. A programot megszüntették, a pénz elfogyott, ezért sajnos jelentősen csökkentenünk kellett az állományt. Jelenleg 180 fővel működik a rendőrség, 1996-ban viszont négyszázan voltak” – tudtuk meg Zdenko Trebuľa főpolgármesteről, aki a hatékonyabb munkaszervezésben látja a megoldást. Trebuľa az együttműködés és a közös finanszírozás eredményeképp szeretne több térfigyelő kamerát látni a város fontosabb részein. Az állami rendőrség jelenleg öt ilyen kamerát működtet a belvárosban, Trebuľa szerint legalább harmincra lenne szükség, már csak az elrettentés miatt is. A Fő utcával párhuzamos Mészáros utca nagy része például kimaradt a szórásból, talán ezért hívja az találékony népnyelv az autófeltőrők utcájának. A tolvajok ugyanis tudják, hol vannak, és hol nincsenek kamerák.

Mindenkitől lopnak

A tapasztalataikról beszámoló kassaiak többsége rendszeresen találkozik a bűnözés különböző formáival. Maga a főpolgármester sem kivétel, három hegyi kerékpárt loptak el tőle az évek során, épülő házából pedig egyik éjjel téglákat, betonkeverőt, cementet és minden egyéb mozdítható dolgot elvittek.

Rudolf Bauer, a megyei önkormányzat elnöke a mobiltelefon-tolvajokról tudna előadást tartani, ám őt mégsem ezek, hanem a kiskereskedőket fenyegető zsarolók, valamint a kiskorú vandálok zavarják leginkább. „Szisztematikusan kell dolgoznunk, és tapasztalatainkat meg kell osztanunk a többi érdekelttel. A koordináció nagyon fontos a bűnmegelőzés során, mindenkinek tudnia kell, mi a feladata. A három éves program végén értékeljük az eredményeket, és közösen határozzuk meg a további irányt. Itt minden fél egyenlő, minden ötletet közösen vitatunk meg, a költségeket pedig több forrásból igyekszünk fedezni” – ismertette az egyezményt Rudolf Bauer.

Nem véletlen, hogy az országos unikumnak számító keretegyezményt épp az uniós csatlakozás előtti napokban írták alá. A felek szerint ugyanis a kassai polgár csak akkor érezheti magát európai polgárnak, ha biztonságban tudja családját, értékeit, és éjjel is félelem nélkül sétálhat végig a város utcáin. Ezért fontos egy komplex közbiztonsági program kidolgozása, amelyhez a közeljövőben ki-ki saját tapasztalataival járul hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?