Közel negyvenéves a Csali Gyermek-néptáncegyüttes

Somorja |

<p>A Csallóköz kulturális életének szerves részét képezi a közel negyvenéves Csali Gyermek-néptáncegyüttes. Jelenleg 150 gyerek táncol a Csaliban négy korcsoportban.</p>

1978-ban a Csalló Néptáncegyüttes utánpótlásaként alakult meg a Csali a Csemadok somorjai alapszervezetében. Elsőként Bors Éva vezette a Csalló kistestvéreként számon tartott Csalit, később Czingelné Miklós Zsuzsanna és Horváth Judit vette át a két korcsoportosra bővült néptáncegyüttes vezetését. Utánuk a Valacsay házaspár irányította a táncosokat. A nyolcvanas évek végétől saját zenekara van a néptánccsoportnak a Csali Zenekar kíséri az együttes fellépéseit. „Az együttes jelenleg 150 tagot számlál, és négy korcsoporttal működik. A legkisebbek, a 4–6 évesek a Pici Csalit, a 7–9 évesek a Kis Csalit, a 10–12 évesek a Közepes Csalit és a 13–16 évesek a Nagy Csalit látogatják” – tájékoztatta lapunkat Nagy Myrtill, aki Madocsai Imrével a nagyobb korcsoportokat oktatja. A kisebbekkel Valacsay Franciska és Dóczé Mónika foglalkozik. Nagy Myrtilltől megtudtuk, hogy az együttessel a kezdetek óta járnak minősítő versenyekre, ahonnan rendszeresen komoly díjakkal térnek haza. „Felsorolni is nehéz lenne azt a sok díjat és kitüntetést, melyet az évek során felhalmozott az együttes. A folyamatos színvonalas munkát mi sem mutatja jobban, mint hogy a két legutóbbi Eszterlánc – Szlovákiai Magyar Gyermek-néptáncegyüttesek Fesztiválján 2011-ben és 2013-ban a Kis és Nagy Csali is aranysávos minősítést nyert” – folytatta a vezető. Nagy Myrtill hangsúlyozta, hogy az oktatók legfontosabb feladata a színpadi bemutatók helyett a gyerekek testi-lelki fejlődése és képességfejlesztése. „A néptánc az egyik legnagyszerűbb módja annak, hogy ügyesebbé és jobbá váljanak a gyerekek, hogy a jövőben az élet minden területén való boldoguláshoz szükséges alapvető készségeket elsajátítsák” – közölte Nagy Myrtill. Decemberben új műsorral jelentkezett a Csali. „A Ládafia című előadás 90 percben mutatja meg a közönségnek azokat az értékeket, melyeket mindenki otthon rejteget abban a ládájában, melyet a felgyorsult mindennapokban elfelejt néha kinyitni és gyönyörködni az apró szépségekben. A műsort tavasszal újra láthatja a közönség” – mondta a bemutatóról Nagy Myrtill. A Ládafiában a Kárpát-medence több tájegységének koreográfiája szerepel. A Csali repertoárját a gyerekek korához igazítják. A kisebbek gyerekjátékok, mondókák és dalok segítségével sajátítják el a néptánc alapjait. A nagyobbak már komolyabb koreográfiákat tanulnak. A dél-szlovákiai tánc- és zenekultúra képezi a repertoár alapját, jelenleg bodrogközi, Kassa-vidéki, gömöri, Nyitra vidéki, csallóközi, felcsíki és nyárádnémeti táncok szerepelnek az együttes repertoárjában. Legközelebb a kismácsédi Gyékényes Néptánccsoportot mutatjuk be.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?