Kozák és Belanský a Lokinál

Kassa. Amit néhány nappal ezelőtt még csupán a kulisszák mögött elejtett célzásokból lehetett sejteni, az mára már beigazolódott. A III. liga keleti csoportjában végeken bukdácsoló kassai Lokomotívánál megerősítették a szakmai stábot.

Kassa. Amit néhány nappal ezelőtt még csupán a kulisszák mögött elejtett célzásokból lehetett sejteni, az mára már beigazolódott. A III. liga keleti csoportjában végeken bukdácsoló kassai Lokomotívánál megerősítették a szakmai stábot. Az egykor szebb napokat látott vasutascsapatnál ugyanis az utóbbi napokban gyakran felbukkant a klub két ismert egyénisége, Ján Kozák és Ladislav Belanský. Az előbbi Peter Fecko vezetőedző társaként, amolyan szakmai tanácsadóként, az utóbbi a szponzorok felkutatásával foglalkozó sportvezetőként próbál meg javítani a Loki cseppet sem szívderítő őszi mérlegén. Erre nagy szükség is lesz, hiszen a Hernád-partiak holnap a nagykaposi pályán vendégszerepelnek. Tétmérkőzés lesz ez a javából, hiszen egy esetleges hazai győzelem után helyet cserélne a két vetélytárs. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?