Kösz hülyegyerek!

A mobiltelefonról, hétköznapjainknak erről a szinte nélkülözhetetlennek tűnő használati eszközéről sokan, sokszor, sok rosszat mondtak már. A szerkentyű bírálóival és ellenzőivel nem akarok vitába szállni, sőt! Inkább köszönetet szeretnék mondani ennek az okos kis gépnek, amely mostanság új távlatokat nyit a nevelés és az oktatás terén, s újabban a segítségével reálisabb képet kaphatunk a minket körülvevő világról.

Mielőtt azt gondolhatnák, végérvényesen megbolondultam, tényekkel támasztanám alá az álláspontomat. Bizonyára önök is láttak a világhálón vagy a televízióban mostanság olyan mobiltelefonnal rögzített videofelvételeket, melyeket iskoláskorú gyerekek készítettek. Az egyik ilyenen néhány hónapja az volt látható, ahogyan egy magyarországi oktatási intézményben a tanulók szisztematikus hergeléssel és cukkolással az őrületbe kergetik tehetetlen és védtelen tanárnőjüket. A másik, ugyancsak Magyarhonban felvett és elhíresült képsor meg egy budapesti iskola tanulóját mutatja, ahogy a tanítóját alázza, fenyegeti, s végül ruhafogast lengetve meg is üti az idős embert. A napokban pedig egy olyan felvétel került napvilágra, melyen épp egy kelet-szlovákiai középiskola diákjai – szigorúan tanítási időn kívül – vetkőztetik meztelenre a szemmel láthatóan ittas társukat. Persze ahhoz, hogy ezek a képsorok a nyilvánosságra kerülhessenek, önmagában kevés lenne a lehetőség, hogy az újkori mobiltelefonok már képesek a hang- és mozgóképfelvételek rögzítésére. Mindehhez az is elengedhetetlen, hogy egyes fiatalok manapság égető szükségét érezzék annak, hogy a deviáns, illetve helyenként a törvényesség határát átlépő cselekedeteiket a rendelkezésre álló legmodernebb eszközökkel dokumentálják.

Ám a felsorolt esetekben, a csillagok szerencsés együttállásának köszönhetően, a kívülállók is hiteles képet kaphattak az oktatási intézményeinkben jelenleg uralkodó állapotokról. Mert ugye gondoljunk csak bele abba, hogy ha nem lenne mobiltelefon (és idióta diák) a világon, vajon ki dokumentálta és mutatta volna be ezeket az eseteket? Honnan a nyavalyából sejthetnénk, mi folyik manapság az iskoláink falain belül és túl? Ugyan ki tárná elénk ezeket az ügyeket? Talán az alulfizetett, gyakran motiválatlan és fásult pedagógusok? Nehezen hiszem. Többségük örül annak, hogy az egyre csökkenő diáklétszám mellett egyáltalán még van kit tanítania, s a tanítók zöme szerintem amúgy sem szívesen vallaná, hogy a felsorolt esetek kezelésére nem állnak rendelkezésre megfelelő eszközök. Hogy ők nap mint nap úgy mennek be a munkahelyükre, hogy egy időben elcsattant pofon miatt akár a megélhetésük is veszélybe kerülhet, és hogy a „túlélésre” így egyetlen esélyük van, mégpedig az, ha úgy tesznek, mintha a helyzetük nem lenne annyira kétségbeejtő, mint amilyen valójában. Hallathatnák hangjukat az oktatási intézmények vezetői és fenntartói, ám rövid, alig öt évig tartó pedagógusi pályafutásom alatt többször megtapasztaltam, hogy számukra az a probléma, mely nem kerül a nyilvánosság elé, többnyire nem létezik. Tussoljunk el inkább mindent bőszen, nehogy az iskolánk jó híre veszélybe kerüljön! Sajnos sokan vallják: „Amit a szem nem lát, az a szívnek nem fáj” elvet, s közben nem nagyon tudatosítják, hogy a sorozatos félrenézések és szemlesütések miatt már ők maguk is régen akut „szívelégtelenségben” szenvednek. Szólhatnának persze a szülők is, de mint tudjuk, többségük mindenkor és minden körülmények között megingathatatlanul hisz gyermeke ártatlanságában, s ha vannak is némelyeknek némi kétségeik efelől, azt még ők sem szeretnék, hogy a rendcsinálás az iskoláinkban épp az imádott csemetéjük tökéletességének kétségbevonásával kezdődjön el. S ezzel az ördögi kör bezárult. A valós helyzet bemutatásra marad tehát a mobiltelefon és a hülye diák, aki nemcsak elköveti a gazemberséget, hanem a gép segítségével – ki tudja, mi okból – időnként legyártja a saját maga ellen szóló bizonyítékokat is. Mi, kívülállók pedig a felvételek láttán sopánkodhatunk és szörnyülködhetünk, ám végeredményben hálásak lehetünk nekik, hogy általuk végre szembesülhettünk azzal, hogy valójában milyen állapotok uralkodnak manapság az iskoláinkban. Tehát, köszi, mobil! És hogy téged se felejtselek ki, köszi, hülyegyerek! Miközben ezeket a sorokat írom, épp arról számolnak be a híradóban, hogy egy szlovákiai alapiskola kisdiákjai a minap zoofil, illetve pornográf felvételeket küldözgettek egymás mobiltelefonjára. Az iskola vezetősége persze haladéktalanul intézkedett az ügyben, és a delikvensek mobiltelefonját már elkobozta...