<p>Vágsellye. Jócskán elavult a közvilágítás felújítására beadott pályázat, melyet a város önkormányzata még 2010-ben nyújtott be. A képviselő-testület úgy döntött, leállítja a közbeszerzési</p>
Korszerű közvilágítást szeretnének Vágsellyén
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13842899877327_73.jpg.jpg?itok=iDYCE0Wf)
SZÁZ ILDIKÓ
„Két évig vártunk a projek jóváhagyására, és már csaknem háromnegyed éve foglalkozunk azzal, hogyan lehetne az időközben elavult terveket korszerűsíteni. Konzultáltunk egy LED-technológiával foglalkozó céggel, mert módosítani szeretnénk a már elfogadott koncepciót. Attól tartok, ez nem lesz egyszerű” – tájékoztatott Martin Alföldi, Vágsellye polgármestere. A novemberi önkormányzati ülésen az új közvilágítási technológiával foglalkozó cég munkatársai bemutatták a Szencen elvégzett felújítást. A képviselők hosszasan vitatkoztak és keresték a választ arra, mi legyen az európai uniós strukturális alap által jóváhagyott beruházás sorsa. „Štefan Bartošovič független képviselő szerint van mód arra, hogy a projektet korszerűsítsük. Ha erre mégsem lesz lehetőség, akkor vagy hitelből fedezzük a szükséges kiadásokat, vagy koncesszióból, tehát bérbe adnánk a közvilágítást. A városi közvilágítás karbantartására 2015-ig érvényes szerződésünk van egy szolgáltatóval” – egészítette ki az elmondottakat Alföldi. A képviselők foglalkoztak továbbá a szemétdíjjal, és úgy döntöttek, jövőre nem emelik az illetéket, csak módosítják a szabályokat. Vágsellyén eddig nem fizettek szemétdíjat azok a lakosok, akiknek más településen volt átmeneti lakhelyük, vagy külföldön dolgoztak.
A képviselők határozatot fogadtak el arról, hogy 2014-től már a másutt tartózkodó lakosok is kötelesek befizetni a szemétdíj 50 százalékát. Ezzel a döntéssel mintegy 10 ezer euróval növelnék a városi büdzsé éves bevételét. Az eddiginél szigorúbban ellenőrzik, és felszámolják a tiltott szemétlerakatokat a városban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.