Korszerű állomások a Pozsony–Komárom szakaszon

Korszerű állomások a Pozsony–Komárom szakaszon
Albár |

<p>Tegnap délelőtt Albáron tárgyaltak a Pozsony&ndash;Komárom vasútvonal menti falvak polgármesterei az állam és a Szlovák Vasutak képviselőivel a megállók melletti parkolók építéséről.</p>

A vasútállomások nagy része rossz állapotban van. Nincs parkoló, bicikliállvány, vagy pad a várakozó utasoknak. Tizenkét község kapcsolódott be a déli vasútvonal menti megállók modernizációját szorgalmazó kezdeményezésbe. Viktor Stromček, a közlekedésügyi minisztérium államtitkára elmondta, az elmúlt időszak intézkedéseinek köszönhetően 20–25 százalékkal nőtt a vonattal közlekedők száma. „Bővítettük a szerelvények számát, kedvezményeket vezettünk be. A következő lépés a vasúttal összefüggő infrastruktúra fejlesztése” – nyilatkozta az államtitkár. Hozzátette, a községek egy euróért kapják meg az állomások melletti területeket, amelyen parkolót építhetnek. Érsek Árpád parlamenti képviselő (Híd) elmondta, a kulturált utazás szempontjából nagy szükség van a parkolókra. A sínek melletti területet az önkormányzatoknak kell rendbe tenniük. „A polgármesterek vállalták, hogy modern megállókat alakítanak ki” – közölte Érsek. „Újra fejlődésnek indul a Csallóköz, felújítják az úthálózatot és a vasúthálózatot. A modernizáció megvalósításához községi összefogásra van szükség” – mondta Bereck Oszkár, Albár polgármestere. A polgármester hozzátette, megszólítanák a vállalakozókat és a vasútvonalat használó RegioJet vállalatot, hogy járuljanak hozzá a fejlesztés megvalósításához. A vasút munkatársai júniusban tárgyalnak az érintett önkormányzatokkal. Az adminisztratív ügyintézés után megkezdődhet a munka. Bereck szerint télre sikerül kulturált megállókat kialakítani a vasúti szakaszon.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?