Konferencia az elhurcoltak emlékére

Mindenszentek napján minden évben megemlékeznek az áldozatokról.NagykaposUng-vidékiek a Gulágon címmel szakmai konferenciát szervez a magyar házban a Nagykapos és Vidéke Társulás.Gabri Rudolf, az egyesület elnöke elmondta, az idei Gulág Emlékév kapcsán meghirdetett pályázat keretében munkatársaik –

Mindenszentek napján minden évben megemlékeznek az áldozatokról.

Nagykapos

Ung-vidékiek a Gulágon címmel szakmai konferenciát szervez a magyar házban a Nagykapos és Vidéke Társulás.

Gabri Rudolf, az egyesület elnöke elmondta, az idei Gulág Emlékév kapcsán meghirdetett pályázat keretében munkatársaik – Vályi Edit és Lakatos Denisza – kutatást végeztek a régióban, melynek során néhány egykori elhurcolttal is sikerült interjút készíteniük. A kutatás eredményeit az október 28-i szakmai konferencián ismertetik. A tanácskozáson, melynek elnöke Furik Csaba, a Kassa Megyei Önkormányzat képviselője lesz, előadást tart Szakály Sándor, a budapesti Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója, Dupka György, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet igazgatója, valamint Köteles László, a Csemadok általános alelnöke, aki elkötelezett kutatója a témának.

A régióból elhurcoltak emlékére állított kopjafánál koszorúzást tartanak. Nagykaposon minden évben mindenszentek napján szerveznek megemlékezést. A magyar közösségi házban idén nyáron rendezték meg a Magyar hadifoglyok a Szovjetunió táboraiban 1944–1956 című kiállítást, melynek a Veritas Történetkutató Intézet által összeállított anyaga Magyarország Kassai Főkonzulátusának közvetítésével jutott el a településre. A történészek szerint az említett időszakban a Kárpát-medencéből közel 800 ezer magyart hurcoltak el különböző szovjet táborokba, közülük legalább 300 ezren soha nem tértek haza. 1944 őszétől például a szovjet katonák Kárpátaljáról, Kelet-Szlovákiából és Kelet-Magyarországról is hurcoltak el magyarokat „málenkij robotra”. Az áldozatok pontos számát senki sem ismeri, becslések szerint meghaladja a 30-40 ezret is, 5-6 ezren soha sem tértek vissza a munkatáborból. A Bodrogköz és az Ung-vidék szinte minden településéről deportáltak civileket. A Kassától a Szoroskőig húzódó vidéken is volt szervezett deportálás, de a Rimaszombat melletti Nagybalogról is vittek el férfiakat. A Nagykapos és Vidéke Társulás e-könyv formájában megjelenteti a néhány évvel ezelőtt elhunyt tanár, író és néprajzkutató Géczi Lajos Civilek hadifogságban című művét is, mely az interneten bárki számára hozzáférhető lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?