Konferencia a kapcsolattartásról

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet idén tizedszer rendezte meg a Dialógusok konferenciát. A rendezvényről az intézet munkatársával, Bányiczki Lászlónéval beszélgettünk.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet idén tizedszer rendezte meg a Dialógusok konferenciát. A rendezvényről az intézet munkatársával, Bányiczki Lászlónéval beszélgettünk.

Miben látja a Dialógusok fontosságát?

A 90-es években akár pár ezer forint is nagyon sokat jelentett a határon túli magyar kezdeményezéseknek, hiszen akkor még nem alakult ki az állami támogatás intézményrendszere. Annak idején egy-egy program újraélesztéséhez személyes kapcsolatok kellettek, ezek jelentették a köldökzsinórt az anyaország és a határon túli magyarság között. Intézetünk felvállalta a kapcsolatközvetítést, és 1996-ban elhatározta, évente egyszer alkalmat teremt arra, hogy az azonos célért dolgozó szakmai közeg, a kultúra, az oktatás, a testvértelepülési együttműködés területén tevékenykedők találkozhassanak. ĺgy újraéledhetett az a kapcsolatrendszer, mely több évtizedes múltra tekint vissza, ám az országhatárok elvágták egymástól az összetartozó régiókat, a felvidéki, kárpátaljai, partiumi magyarság és megyénk kapcsolatrendszerét.

A rendezvénynek minden évben más a helyszíne és témája.

A konferenciát minden évben a megye más-más településén rendezzük meg, hogy a résztvevők megismerjék az adott településen és annak környékén folyó közművelődési tevékenységet. ĺgy láthatják, egy-egy városban milyen kulturális lehetőségek rejlenek. Mezőkövesd például nagyon kultúrabarát város, magas szintű amatőr művészeti csoportjai vannak. A rendezvény vezérfonalát pedig mindig a kisebbségi politikában zajló aktuális folyamatok adják. Idén a kisebbségi magyar közösségépítés témája köré épültek az előadások. Ma már nem az a kérdés, megmarad-e a magyarság, hanem az, hogy az anyanemzet milyen módon támogatja a határon túli oktatást, kulturális kezdeményezéseket. Ezért nagyobbrészt a finanszírozás, a különböző nemzetstratégiák körül bontakoztak ki az előadások szinte késhegyig menő vita keretében. Jó volt látni, hogy szakembereink a nyilvánosság előtt is ellent mernek mondani az aktuális politikai elképzeléseknek.

A Dialógusok során testvérvárosi kapcsolatok is születtek.

Tevékenységünk a 90-es években főként arra irányult, hogy az iskolák, városok, kistelepülések egymásra találását segítsük. Ennek példája Gömörhorka és Bőcs, illetve Dernő és Bükkszentkereszt. Az utóbbi időben az uniós pályázatokon belül is egyre nagyobb teret kap a határon túli együttműködés, és sok lehetőség nyílik arra, hogy a működő testvérkapcsolatok újabb lehetőségekhez jussanak, vagy megkezdett programjaikat sikeresen befejezzék.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?