Komáromban átadták az idei Jókai-díjat

Komárom. Február 17-én, Jókai Mór születésnapját megelőző délután adták át a Jókai-díjat a Tiszti Pavilon dísztermében.
A díj alapítói – a Jókai Közmvelődési és Múzeum Egyesület, valamint a Falvak Kultúrájáért Alapítvány Jókai Emlékbizottsága – tavaly Esterházy János születésének 50.

Komárom. Február 17-én, Jókai Mór születésnapját megelőző délután adták át a Jókai-díjat a Tiszti Pavilon dísztermében.

A díj alapítói – a Jókai Közmvelődési és Múzeum Egyesület, valamint a Falvak Kultúrájáért Alapítvány Jókai Emlékbizottsága – tavaly Esterházy János születésének 50. évfordulója tiszteletére a mártírpolitikus életéhez, tevékenységéhez kapcsolódó munkákat vártak. Amint Keszegh Margit, az Egyesület elnöke megjegyezte: a témaválasztással missziót teljesítettek, ilyen formában is rá szerették volna irányítani a figyelmet Esterházy János áldozatvállalására, példamutató életére.

A zsűri a magyarországi Cegléd József Kázmér Fattyúkiáltás című munkáját jutalmazta a Jókai-díjjal. A győztes Jókai kézmásolatán kívül Szénássy Árpád özvegye által felajánlott 30 ezer korona pénzjutalomban részesült. Idén egy különdíjat is kiosztottak, amelyet Szűcs Aliz és testvérei ajánlottak fel: a tízezer koronával járó különdíjat Tarics Péter Ma is ég az oltár című munkájával érdemelte ki. A pályamunkákat – csakúgy, mint tavaly – egy antológiába foglalták, a kiadványhoz a komáromi Madách könyvesboltban juthatnak hozzá az érdeklődők. Az ünnepség végén Keszegh Margit meghirdette a következő évfolyam témáját: a 2009-es Jókai-díjra Beöthy Zsolt irodalomtörténeti munkásságát és közéleti tevékenységét feldolgozó írással lehet pályázni. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?