Komárom: Lassan apad a Duna, a kármentesítés hetekig eltarthat

komarom arviz

A Duna vízszintje pénteken reggel 833 centiméteres magasságban tetőzött Komáromban, a folyó azóta fokozatosan apad.

Szakértők lassú vízszintcsökkenésre számítanak, az áradás okozta károk helyreállítása, illetve az ezzel kapcsolatos egyéb munkálatok ezért több hetet is igénybe vehetnek – közölte a városháza.

Bár Komáromot gátakkal védik, ugyanakkor komoly problémát jelent az ártereken és az Erzsébet-szigeten kialakult belvíz. A városi rendőrség továbbra is homokzsákok kihelyezésével segédkezik a védekezési munkákban.

A Komáromi Járási Hivatal utasítására szigorúan megtiltották a talajvíz szivattyúzását az Erzsébet-szigeten lévő vízelvezető árok állapota miatt, amely a Vízgazdálkodási Építővállalat tulajdonában van. Pénteken a város rendkívüli helyzetet és harmadfokú árvízkészültséget hirdetett annak érdekében, hogy elkezdődhessenek a kármentesítési folyamatok.

A KOMVaK igazgatója, Patrik Ruman elmondása szerint az áradás ellenére az ivóvíz kiváló minőségű. „Akadtak ugyan helyi jellegű fennakadások, azonban mindet kezeltük, és megtettük az ilyenkor szükséges intézkedéseket” – erősítette meg a városháza. A csapvíz minőségét a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) rendszeresen ellenőrzi.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?