Komárom is kap a romáknak járó felzárkóztatási támogatásból

Komárom |

<p>A Komáromi járásból egyedül Komárom szerepel azon a 150 települést tartalmazó listán, amelyek részesülnek az emberi erőforrások operatív program által finanszírozott, roma közösségek felzárkóztatását célzó támogatásból &ndash; hangzott el Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos és Bastrnák Tibor (Híd) parlamenti képviselő, egyben komáromi önkormányzati képviselő közös sajtótájékoztatóján.</p>

A jegyzéket még Peter Pollák előző romaügyi kormánybiztos állította össze, és a hét évig zajló projekt első négy évében nem is lehet rajta változtatni, pedig a Komáromi járásban is több olyan település van – például Ógyalla, Gúta, Naszvad, Madar, Újgyalla, Marcelháza – ahol jelentősebb roma közösség él. „A lista összeállítói elsődlegesen a telepen élő romákra összpontosítottak, és Komárom a harcsási telepnek köszönhetően kerülhetett a 150 település közé – magyarázta Ravasz Ábel, aki nem tartja a legjobbnak, hogy ez volt a fő kritérium, de ezt örökölte elődjétől. – A projektbe bevont településeknek szociális terepmunkásokat kell alkalmazniuk, közösségi központot üzemeltetniük, egy roma gyerekek által látogatott óvodában pedagógiai asszisztenst foglalkoztatniuk, valamint végrehajtani a telekrendezést. Mindezen tevékenységekre az operatív programból kapnak támogatást, összesen 139 millió euró áll rendelkezésre.” A harcsási szociális lakásokat egyébként még Bastrnák Tibor polgármestersége idején létesítették, zömében roma bérlők kerültek oda.

A sajtótájékoztatón szó volt a komáromi I. és II. lakótelepen élő összeférhetetlen lakókról is, akik hosszú ideje megkeserítik szomszédaik életét. A városvezetés részéről többször elhangzott, hogy a romaügyi biztostól kérnek segítséget a helyzet rendezésére, de Ravasz Ábel kérdésünkre világossá tette: ez nem áll módjában. „Az összeférhetetlen lakók ügye nem romakérdés, bár kétségtelen, hogy többségében romákról van szó – mutatott rá. – Segíthet viszont például a roma polgárőrség felállítása, amit sajnos nem támogat a kormány, viszont azokon a településeken, ahol korábban működött, mindenütt komoly eredményeket értek el.” Bastrnák Tibor hozzátette, az egyes és kettes lakótelepi problémás lakók ügyében a városvezetés és a városi hivatal részéről az eddigieknél sokkal erélyesebb fellépésre lenne szükség – amit a képviselő-testület többször számon is kért –, és nem kellene a romaügyi biztosra mutogatni. „A városnak most 1,5 millió euróval több bevétele van részesedési adókból, mint az előző években, a pluszbevétel egy részét például roma polgárőrség létrehozására lehetne fordítani” – tette hozzá Bastrnák Tibor.

LASSAN ELFOGY A SZOMSZÉDOK TÜRELME KOMÁROMBAN

Ravasz Ábel arról is tájékoztatott, hogy néhány héten belül újra megnyílik Nyitrán a romaügyi hivatal regionális irodája, amely már évek óta nem működött, és Késmárkon, Felsővízközben (Svidník), Homonnán, Nagymihályban is nyílik irodájuk a már meglévő kassai, iglói, eperjesi, rimaszombati, valamint besztercebányai mellett. Munkatársaikhoz elsősorban tanácsadásért, tájékoztatásért fordulhatnak a polgármesterek, de mediátori-közvetítői teendőket is ellátnak. „Bár a bevezetőben említett projektbe egyelőre a kiválasztott 150 településen túl mások nem kapcsolódhatnak be, sok egyéb pályázati kiírás létezik a különböző szaktárcákon belül, amely a romák felzárkóztatására, oktatási, szociális, lakhatási körülményeik javítására szolgál. Irodáink munkatársai ebben is tudnak segíteni, érdemes tehát hozzájuk fordulni” – mondta Ravasz Ábel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?