Kodály Zoltán műveltségi vetélkedő Galántán

A vetélkedő második részében Kodály legismertebb műveit kell felismerniük a versenyzőknek.Galánta2017 Kodály-év, amelynek keretében számos rendezvényt szerveznek Galántán, ahol Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50.

A vetélkedő második részében Kodály legismertebb műveit kell felismerniük a versenyzőknek.

Galánta

2017 Kodály-év, amelynek keretében számos rendezvényt szerveznek Galántán, ahol Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulójára emlékeznek.

Műveltségi vetélkedőt hirdettek az alapiskolák felső tagozatos tanulóinak háromfős csapatai részére. A program keretében, amelyet április 19. és 21. között rendeznek Galántán, a szervezők különböző kísérő rendezvényekkel – kiállítással, koncerttel, kirándulással – készülnek. A vetélkedő két részből áll: a háromfős csoportoknak először zenetörténeti ismeretekből kell megmérettetniük. Kodály életéről, családjáról, gyermekkoráról, tanulmányairól, a Mesterről mint tanárról, a közszereplőről, a népdalgyűjtőről és munkásságáról kell számot adniuk. A vetélkedő második részében Kodály legismertebb műveinek részleteit kell felismerniük a gyerekeknek. A Kodály életét, munkásságát bemutató képanyagot, zenei segédanyagot mindegyik jelentkező csoportok megkapja. A jelentkezési lapokat az iskolaigazgatóknak január 31-ig kell eljuttatniuk a galántai Csemadokba. Májusban egyebek mellett megrendezik a 17. Kodály Napokat, novemberben a Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűversenyt, december elején a Csillagok találkozása – Ady, Kodály, Illyés – műveltségi vetélkedőt, valamint december 16-án a Kodály Kórusok 6. Nemzetközi Találkozóját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?