Köbölkút szeretné felújítani az üdülőjét

Köbölkút. Elsősorban az ARDEA üdülőközpont felújítására, valamint az egykori adóhivatal néhány éve üresen álló épületének szociális célokra történő felhasználására szánna idén pénzt a település önkormányzata.

Köbölkút. Elsősorban az ARDEA üdülőközpont felújítására, valamint az egykori adóhivatal néhány éve üresen álló épületének szociális célokra történő felhasználására szánna idén pénzt a település önkormányzata. Mihalik Gábor polgármester lapunknak elmondta, tavaly megjavították az üdülőközpont tetőszerkezetét, felújították a konyha felszerelését, idén pedig szeretnék megvásárolni a területet, mivel az még a téglagyár telkéhez tartozik. Ezt követően egy tervezet alapján kellő befektetéssel sportlétesítményeket és újra fürdőhelyet nyitnának az üdülőben. „Miklós László környezetvédelmi miniszter jóvoltából kétszázezer korona támogatást kaptunk a párizsi mocsarak kilátótornyának megépítésére, tavasszal hozzálátunk a munkálatokhoz. Egyúttal egy tanösvényt is építünk a látogatók számára, melyet a vidékünkön termett nádból készült pihenőkkel, padokkal is kiegészítenénk” – mondta Mihalik Gábor. Korábban az üdülőközpontban tíz-tizenkét embert foglalkoztattak, és mintegy 1-2 millió korona bevételük volt annak évi üzemeltetéséből. Újabb munkahelyek létrehozására törekednek a faluban, hiszen a munkanélküliség ismét elérte a 35 százalékot, ami aggasztja a polgármestert. „Örömünkre szolgál, hogy érsekújvári és nyitrai befektetők újra érdeklődést mutatnak a településünkön lévő egyes telkek iránt. Köbölkút korábban is inkább számított ipari jellegű területnek, mint mezőgazdaságinak” – jegyezte meg a falu vezetője. Bízik abban, hogy a megyei önkormányzat ismét foglalkozni kezd annak lehetőségével, hogy teherkocsik számára egy terelőutat építsenek, mert így még kedvezőbb feltételeket biztosíthatnának a befektetni szándékozóknak. A köbölkútiak közül néhányan – többnyire nők – helyi munkalehetőség híján a magyarországi Dorogon és Csolnokon találtak munkát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?