Kiválasztották a Szólásszabadság emlékművének tervét

Ján Kuciak
NAGYMÁCSÉD |

A szakmai zsűri kiválasztotta a nyertes pályázatot a Szólásszabadság emlékművének megalkotásához. Az alkotók célja emléket állítani a két fiatalnak, akik szabadságra és igazságra vágytak.

Nagyszombat megye kihirdette annak a művészeti-építészeti pályázatnak az eredményét, melynek alapján emlékhelyet építenek a meggyilkolt újságíró, Ján Kuciak és menyasszonya, Martina Kušnírová tragédiájának helyszínén. 

Kert

A 30 beérkezett pályamunka közül 27 felelt meg a kiírásnak. Közülük kilenc fős, építészeti szakértőkből, a meggyilkolt újságíró, valamint jegyese családtagjaiból, illetve a megyeelnökből álló zsűri választotta ki a nyertes csapatot, Benjamín Brádňanský, Vít Halada és Martin Piaček építészek személyében. Tervük a Kert címet kapta. „A versenyt azzal a céllal írtuk ki, hogy emlékhelyet állítsunk a megölt fiataloknak. A pályamunkák értékelése igényes volt. Meggyőződésem, hogy a majdani emlékhely Nagymácsédon erős üzenetet hordoz. A megvalósítás költségeit a megye költségvetéséből finanszírozzuk. A jövőben szeretnénk párbeszédet és népművelő aktivitásokat kezdeményezni a társadalom fejlődése érdekében” – fejtette ki Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke. 

A győztes terv a telek teljes egészét magába foglalja. „Egy elhajlási állapotot, egyensúlytalanságot, a tragikus esemény utáni társadalmi fordulatot szimbolizálja, de megjelenik benne a horizont, egy szabad és demokratikus ország jövőjének jelképe is” – fogalmazott a zsűri elnöke, Bohunka Koklesová, a pozsonyi Képzőművészeti Egyetem rektora.

Lebontják a házat

Az áldozatok hozzátartozói kérésére hamarosan megkezdik a családi ház és a telken álló összes építmény lebontását. Az építkezést 2023-ra tervezik. Lancz István, Nagymácséd polgármestere lapunknak elmondta, a településnek az emlékhely elkészülte után lesz szerepe, hiszen a többi közterülethez hasonlóan ennek karbantartásából is kiveszi majd a részét. „Nagymácséd egy nyugodt, békés falu volt, a kettősgyilkossághoz hasonló dolgok sohasem történtek itt. A tragédia nagyon felrázta a lakosokat, gyanakodóbbak lettek, ha például meglátnak egy idegen autót, máris figyelmeztetik a községi hivatalt. Megfigyelhető, hogy a félelem és az elővigyázatosság befészkelte magát az emberekbe, de mindenkinek vissza kellett térnie a hétköznapokhoz. Tudatában vannak ennek a tragédiának, de annak is tudatában vannak, hogy már sajnos nem lehet ezen segíteni. A leendő emlékhely célja is az, hogy a látogatók elgondolkozzanak arról, hogy mi és miért történt, és hogy az, hogy két ember áldozattá lett, megváltoztatta-e a világunkat, vagy nem” – részletezte a polgármester. Hozzátette, az utcabeliek kénytelenek voltak megszokni, hogy állandóan idegenek állnak meg a meggyilkolt pár háza előtt, hogy virágot, mécsest helyezzenek el az emlékükre. Lancz Istvánt ugyanakkor jó érzéssel tölti el, hogy a szomszédok rendet tartanak a ház előtt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?