Kistérségi társulások tanácskozása

Lévárt/Runya. Lévárton tanácskoztak a Túróc Menti Mikrorégió polgármesterei, míg a szomszédos Sajó Menti Mikrorégió esetében Runyába hívták össze a társult települések polgármestereit.

Lévárt/Runya. Lévárton tanácskoztak a Túróc Menti Mikrorégió polgármesterei, míg a szomszédos Sajó Menti Mikrorégió esetében Runyába hívták össze a társult települések polgármestereit. Mint megtudtuk, a Túróc mentiek tanácskozása elsősorban a háztartási hulladék elszállításáról, a szeparált szemétgyűjtésről, valamint a Nagyrőcei járásban megtartott, a kormányt a térség gazdasági és szociális lemaradására figyelmeztető kezdeményezés kiértékeléséről szólt. A nevezett térség falvai szerződtek egy céggel, mely vállalta a háztartási hulladék szeparálását és elszállítását, a cég azonban nem tett eleget vállalt kötelezettségeinek. ĺgy most egy új szerződés megkötéséről egyeztettek azzal a vállalattal, mely eddig a kommunális hulladékot szállította el, s mely ajánlatot tett a szemét szeparálására is. Ami a figyelemfelkeltő kezdeményezést illeti, megtudtuk, a polgármesterek egyetértenek vele. A térség lakói úgy vélik, az itt élőknek már nincs hová hátrálniuk, az állam már nem kezelheti mostohagyerekként tovább a dél- és kelet-szlovákiai régiókat, s a hangzatos kijelentések után végre kézzelfogható eredményeket is fel kellene mutatni. A tanácskozáson kijelölték azokat a polgármestereket is, akik a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetségének közelgő közgyűlésén a térséget képviselni fogják.

Ezzel szemben a Sajó Menti Mikrorégió polgármesterei a kistérségi társulás újraszervezésével voltak elfoglalva. A társulás vezetésében a közelmúltban változás történt, mivel többen úgy vélték, hogy a szervezet nem működik kellő hatékonysággal, s nem képviseli megfelelően a társult települések érdekeit. A tanácskozáson jelen lévő polgármesterek három részre bontották a megbeszélést. Elsőként a kistérségi társulás dokumentumainak elhúzódó átadásáról ejtettek szót. Ezt követően döntöttek egy közös pályázat kidolgozásáról és benyújtásáról, végezetül felmerült egy új mikrorégió létrehozásának a lehetősége is. Ugyanis a korábbi vezetés idején, s most is vannak olyan polgármesterek, akik – annak ellenére, hogy egyetértettek a kistérségi társulás célkitűzéseivel, s vállalták az együttműködést – rendre nem vesznek részt a megbeszéléseken, s így a közös cselekvés is elmarad. Ennek következtében azonban a szerveződés fenntartása értelmetlenné válik. Megtudtuk: ezen túl csak azokkal a polgármesterekkel és az általuk képviselt településekkel számolnak a kistérségi társulás új vezetői, akik komolyan is veszik ezt a munkát. Az önszerveződés irányítói bíznak benne, hogy néhány héten belül sikerül rendezni soraikat, ezt követően pedig már érdemi tárgyalásokat kezdhetnek a szomszédos kistérségekkel az együttműködésről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?