Régió

Kiska búcsúlátogatásán méltatta Besztercebánya megye aktív politikáját

Besztercebánya | Besztercebánya megye nehezebb és bonyolultabb problémákkal küzd, mint mondjuk Nyitra megye, jelentette ki hétfőn Andrej Kiska államfő a megyeszékhelyen tett búcsúlátogatásán, miután tárgyalt a megyei önkormányzat vezető politikusaival.
TASR

2019. május 21. 08:04

A többség elégedett Kiskával
Illusztrációs felvétel

Hozzátette: a megyefőnökkel, Ján Lunterrel közösen szomorúan állapították meg, hogy az előző vezetés alatt a megye hanyatlásnak indult. „Az uniós alapokból nem ruháztak át több tízmillió eurót, és ez óriási kárt okozott ennek a megyének, amely egyébként sincs könnyű helyzetben, és amelynek részei a szegény déli járások is, ahol továbbra is magas a munkanélküliség” – fejtette ki az elnök.

„Azt mondják, az utak olyanok, mint a szervezetben az erek. Ha az erek a szervezet egy részében nem működnek, akkor az a testrész elhal. A megye által rendelt vizsgálat szerint a másod- és harmadosztályú, megyei igazgatású utak 43 százaléka nincs megfelelő állapotban, ez összesen 1100 kilométer. Meg kell találni a módját, hogyan számoljuk fel ezt az elhúzódó adósságot, mert máskülönben a megye nem léphet előre” – hangsúlyozta Kiska, aki Lunterrel megvitatta az oktatás és az egészségügy helyzetét is. Utóbbi területen a legnagyobb gondot a szakorvosok hiánya jelenti, főleg a kisebb városokban.

„Nagyon örülök, hogy az önkormányzat itt, Besztercebányán öt, sőt húsz évvel előre gondolkodik. Örömmel állapíthatom meg, hogy itt nem csak a következő választásokra gondolnak, hanem a gyerekeink boldogságára, illetve arra is, hogyan tud az önkormányzat saját aktív politizálással munkahelyeket vagy megfelelő egészségügyi ellátást biztosítani” – tette hozzá.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
karácsonyi pénz

Már elkezdték a 13. járadék kifizetését

Párkány: hétfőtől működik a tesztelőállomás

Párkány: hétfőtől működik a tesztelőállomás

Gál Tamás

Adventi kalendárium: A mértéktelenség az emberiség veszte lehet

bíró k

Előzetes letartóztatásba kerül Jozef Rehák és Daniel Čech

Ursula von der Leyen
Frissítve

Brexit – Johnson és von der Leyen a tárgyalások folytatásáról állapodott meg

Igor Matovič

Matovič karácsonyról – két lehetőségünk van: tömeges tesztelés vagy a teljes lezárás

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.