Kis ország nagy kilátásokkal

Ilyentájt, év elején nagy dolgok szoktak kiderülni még az olyan kis országokról is, mint amilyen Szlovákia. Egyrészt azért, mert az újév hajnalán illik lehetőleg pozitív mérleget vonni, másrészt meg, mert tényleg kezdünk olyan jól élni, mint kisded a kukoricásban (vagy disznó az anyja ölén, tökmindegy) – legalábbis hosszú téli álmukban olykor nyugtalanul forgolódó, fel-felriadó országló politikusaink szerint. Robert Fico kormányfő például az év végi pezsgő mellett közölte velünk, hogy „… mindenünk megvan, amit akartunk, így más feladatunk nincs, mint utolérni az Európai Unió régebbi tagországait”. Nem tudom, ki hogy van vele, de én hiszek neki – tényleg mindene meglehet, amiről valaha is álmodott; s hogy a régen hajszolt Európai Uniót nem tudja utolérni, annak csakis egyetlen oka lehet: nem jó helyen keresi. A Kárpátoktól keletre, ott, ahol ma Ukrajna és Oroszország található, ugyanis még egy darabig hiánycikk lesz az európaiság – de hát ezt jó egy évezrede Szent István királyunk is tudhatta, ezért fordult a Nyugat felé. Bár tudom, nem jókor hozakodom elő vele, mégis megkockáztatnám: nem lehetne a szlovákiai középiskolákban kötelező olvasmánnyá tenni Szent István Intelmeit? Persze, kellőképp „megbuherálva”, rögtön a bevezetőjében leszögezve, hogy Uhorszkó királyát a Kárpát-medencében élő szlávságtól – elsősorban a szlovákoktól – átvett történelmi-államszervezési tapasztalatok késztették műve megírására; s miképp egy veretes (mellesleg a Szlovák Tudományos Akadémia által támogatott) tanulmányból kiderül, hogy Liszt Ferenc anyja, Hrúz Mária szlovák volt, úgy szent királyunkról is kimutatnák, hogy bölcsességét az anyatejjel együtt szláv emlőből szívta magába. Pogány gondolat így első olvasatra, de a cél – jelen esetben egy másfél évtizede reményteljesen bimbózó jóléti társadalom létrehozása – szentesít minden eszközt.

Apropó, jólét. „Gazdasági szempontból nehéz bármit is felróni a Szlovák Köztársaság jelenlegi kormányának, a szociális politikáról már nem is beszélve, hiszen az előző kormány gyakorlatilag semmilyen szociális politikát nem folytatott” – szögezte le évzáró (égrázó?) eszmefuttatásában a miniszterelnök, s akinek szeme van, látja: a kormány megalkotta, s a gyakorlatban is sikeresen alkalmazza a fából vaskarikát! Egy olyan miniszterre bízva a nép jólétét, aki körül éppen biztosítási illeték elmaradása miatt robbant ki tavaly botrány. A mérlegvonásnál persze annak sincs semmi súlya, hogy az ország több tízezer lakosa nem a Fico-garnitúra által Szlovákiába telepített tőkések gyáraiban lelt munkára, s hogy nem az általuk átjárhatóvá tett országhatároknak köszönhetően ingázhatnak Csehországba, Magyarországra. 2007 októberében végre 8100 koronára emelkedett a minimálbér – ez talán az egyetlen számszerűsíthető adat, mellyel a jelenlegi kormány dobálózhatna, ha nem kívánkozna ide két további megjegyzés. Az egyik, hogy 1998 óta minden évben legalább négyszáz, olykor viszont hatszáz koronával is emelkedik ez a mutató; a másik, hogy az országnak az Édentől keletre fekvő kétharmadában egy-egy becsületesen dolgozó melós már tényleg majdnem keres ennyit.

„Továbbra is egyértelmű politizálást fogunk folytatni” – fejezte be eszmefuttatását a kormányfő, ami alatt bárki érthet bármit, csak az ne legyen kétértelmű. Itt tartunk tehát 2008 legelején; s hogy magasröptűség tekintetében ne maradjak el a miniszterelnök mögött, azért ide jegyzem: ne csüggedjünk, hiszen életünk hátralévő része éppen elkezdődött…!