Kis- és határbeli emlékek Közép-Európában

szakrális kisemlékek
Rozsnyó |

A hétvégén Rozsnyón tartották a 25. Nemzetközi Kisemlékkutató Konferenciát, amelyen magyarországi, szlovákiai, illetve osztrák és német kutatók adták elő.

A Fórum Kisebbségkutató Intézet Etnológiai Központja, ill. Liszka József és L. Juhász Ilona által a Gömöri Művelődési Központban szervezett etnológiai, kultúr- és művészettörténeti tanácskozás 13-an adtak elő. Területileg és tematikailag színes felhozatal segítségével boncolgatták a témát. De miért is lényeges az olyan objektumokkal foglalkozni, mint a feszületek, keresztek, szobrok, képoszlopok és mások? „Mindig azt mondjuk, hogy ezek az objektumok táj-jelek, amelyek nagyon fontosak az emberek számára, mivel a történelmükre és a személyes múltjukra emlékeztetik őket. Ez valójában egy kőből való történelem” – mondta lapunknak Brigitte Heilingbrunner, az ausztriai Kis- és Határbeli Emlékek Kutatócsoportjának vezetője.

A német nyelven zajló, a Kisebbségi Kulturális Alap és a Selye János Egyetem által is támogatott konferencia résztvevői meglehetősen tág spektrumban tájékozódhattak a téma közép-európai dimenzióiról a Szepességtől a Duna mentén át egészen Alsó-Ausztriáig. Rozsnyó és környéke tekintetében Barna Gábor, ill. L. Juhász Ilona nyújtottak betekintést a szakrális kisemlékek jelenébe és múltjába, de például Lenka Bischof révén a helyi kálvária-hegy restaurálása is szóba került. „A szlovákiai szakrális kisemlékek művészete kicsit különbözik a miénktől. Nagyon fontos látni az egyes országok közti különbségeket, s így vagyunk képesek további tudásra szert tenni” – mondta Heilingbrunner. Mivel ez egy vándorkonferencia, a 26. számú legközelebb Ausztriában lesz, ahol nemcsak vallási, hanem profán objektumokat is be fognak mutatni, mivel egyre fontosabb szerepet töltenek be ezek is a térben.

A résztvevők Rozsnyó nevezetességei mellett felkeresték a Csetnek-patak völgyének középkori templomait, majd látogatást tettek a lapunk által is bemutatott Slíž Róbert harangöntő várhosszúréti műhelyében, végül pedig Barkán zárták a körutat.

szakrális kisemlékek
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?