Kirúgják a magyar eladókat Somorján?

Somorja |

<p>Elbocsátottak, mert magyarul beszéltem a vevőkkel &ndash; állítja egy somorjai eladó. A cég szerint nem ezért tették ki. Állítólag nem egyedülálló az eset.&nbsp;</p>

Judy (teljes név a szerkesztőségben) szeptemberben kezdett dolgozni a Deichmann nevű cipőboltban, Pozsonyban. Nemrég került a somorjai üzletbe. „Pozsonyban nem volt baj a munkámmal. Somorján sem volt gond addig, amíg nem beszéltem magyarul és szóváltásba nem keveredtem az egyik alkalmazottal” – mondta az ujszo.com-nak Judy.

„Miért beszél magyarul?”

Judy hozzátette: a nagykürtösi alkalmazottnak nem tetszett, hogy magyarul beszél és gyereke magyar iskolába jár. Az üzlet arab származású vezetője állította le a kettejük közötti vitát, és Judynak adott igazat. Az eladó azt mondta, mivel ismeri a helyi lakosokat, anyanyelvén köszöntötte az üzletbe betérő magyar vevőket.

Az eladót a három hónapos próbaidő lejárta előtt küldték el a cégtől. A próbaidő alatt a munkaadó indoklás nélkül is elbocsáthatja az alkalmazottat. „Amikor megkérdeztem, miért küldtek el, azt válaszolta a területi menedzser, hogy hallott ezt-azt” – folytatta Judy. Szerinte egyértelmű, hogy azért vált meg tőle a vállalat, mert magyarul szolgálta ki a magyar vevőket.

Nem egyedi eset

Értesüléseink szerint nem Judyé az egyetlen ilyen eset, néhány napja egy másik bolt eladóját is elküldték, állítólag mert magyarul szólt a vásárlókhoz. Néhányan azt állítják, a bevásárlóközpontban megtiltják az eladóknak, hogy magyarul beszéljenek. Szerdán bejártuk a Somorja szélén található boltokat. A két érintett üzletet is felkerestük, egyikben sem volt gond a magyar kommunikációval.

Egy másikban a szlovák eladó közölte, van magyarul beszélő alkalmazottjuk, akinek nincs megtiltva, hogy anyanyelvén szóljon a vásárlókhoz. „A főnök is igyekszik magyarul tanulni” – mondta az egyik eladó. Az érintett cipőbolt eladója azt állította, csak a médiából értesült az esetről, őt nem érte ilyen diszkrimináció.

„Bementünk, hogy leteszteljük, valósak-e az információk. A szlovák eladó szólt a magyar kollégájának, ő segített, magyarul” – mondta egy helyi fiatal. „Ha nincs ott a területi menedzser, mernek magyarul beszélni. Nem a vállalatot kell támadni, hanem az önkényeskedő menedzsert” – közölte Judy.

„Nincs összefüggésben a nyelvhasználattal”

Radovan Fojt, a cipőbolt cseh és szlovák marketingosztályának vezetője lapunknak küldött nyilatkozatában leszögezte, senkit nem bocsátanak el csak amiatt, mert bizonyos nyelven beszél.

„Jó szolgáltatást akarunk nyújtani az ügyfeleinknek. Tiszteletben tartjuk a nemzeteket és a nyelveket” – nyilatkozta Fojt. Arról, hogy miért nem hosszabbították meg az alkalmazott szerződését, az előírásokra hivatkozva nem tájékoztatott a szóvivő. „Nincs összefüggésben a nyelvhasználattal” – közölte Fojt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?