Kimaradt Bari büntetője

Fülek. A közép-szlovákiai IV. liga déli csoportjában játszó fülekiek azt tervezték, hogy az első három fordulóban öt pontot szereznek. Sajnos, tervük nem vált valóra, hiszen mindössze hazai pályán vették sikerrel az első akadályt, idegenben viszont rendre alulmaradtak.

Fülek. A közép-szlovákiai IV. liga déli csoportjában játszó fülekiek azt tervezték, hogy az első három fordulóban öt pontot szereznek. Sajnos, tervük nem vált valóra, hiszen mindössze hazai pályán vették sikerrel az első akadályt, idegenben viszont rendre alulmaradtak. A tegnap délután lejátszott párharcukon javíthattak volna mérlegükön Šimkovič játékosedző védencei. Az élvonalbeli besztercebányaik B csapatának szakvezetése azonban az A-keret több játékosát (V. Veselý, Penov, Libič, Pančík, Škuta) vetette be ellenük, aminek meg is lett az eredménye.

Az első játékrészben kevés említésre méltó esemény történt a pályán. A vendégek jól védekeztek, gyors kontrákkal riogatták a fülekiek védelmét. Mindössze Libič kapufája érdemel említést Fordulás után azonban sikerült góllá érlelniük enyhe mezőnyfölényüket. A 64. percben a szélvészgyors Penov lesgyanús helyzetből indulva egyedül tört kapura, a 16-os vonalról leadott lövése Bachleda kapus hálójában kötött ki. A vendéglátók nem adták meg magukat, elkeseredetten rohamoztak. A 76. percben óriási egyenlítési lehetőséget szalasztottak el. A játékvezető az egyik besztercebányai védő megmozdulását szabálytalannak ítélte meg, ám Bari Sándor büntetőjét a vendégek kapusa hárította. A meccs végéig már nem tudott újítani a Šimkovič-legénység, mely továbbra is csupán a táblázat alsó régiójában helyezkedik el. A fülekiek szerdán Hliníkben próbálnak meg javítani negatív mérlegükön. FIĽAKOVO–DUKLA BANSKÁ BYST-RICA B 0:1 (0:0). Góllövő: Penov (64.). A fülekiek összeállítása: Bachleda–Tóth Róbert, Šimkovič, Telek, Bari Sándor–Vršanský, Tóth Csaba, Felső (75. Pungáč), Nagy, Tóth János–Mihályi, Tóth János (46. Sáfrány). (cv)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?