Kilométerek két keréken

Nem nyeri a pálmát, ki útjában horgot vet – vallja eddigi sporttevékenységéről a 18 éves Horváth Tivadar, aki szüleivel és testvérével él együtt Farnadon. E mondás ugyanis a mindennapi nyelvre lefordítva annyit jelent, hogy csak az érhet el eredményt, aki egyenesen a célra tör.

Nem nyeri a pálmát, ki útjában horgot vet – vallja eddigi sporttevékenységéről a 18 éves Horváth Tivadar, aki szüleivel és testvérével él együtt Farnadon. E mondás ugyanis a mindennapi nyelvre lefordítva annyit jelent, hogy csak az érhet el eredményt, aki egyenesen a célra tör.

Másfél éve országúton

Tivadar mozgássérült, születési rendellenesség miatt nem tudja kellőképpen használni a bal kezét. „Hat évvel ezelőtt Nagy Sándor helybéli kerekes egy mountainbike kerékpárcsoportot alakított, melynek tagjai évente a nyári falunapokon és a szeptemberi Szent János-napokon versenyeztek. Több mint tizenöten kapcsolódtunk be a közös munkába. Jómagam aztán mintegy másfél éve áttértem az országúti kerékpározásra – meséli. – Ekkor hallottam először a Szlovák Paralimpiai Bizottságról, s azóta látogatom az általuk szervezett versenyeket. Az alsó Garam mentét egyedül képviselem soraikban.”

Az egyik legfiatalabb

Az ígéretes jövő előtt álló sportember tavaly két nemzetközi összecsapáson is rajthoz állt: először a svájci futamon indult, majd a németországi Holzkirchenben is kipróbálta képességeit. Mindkétszer a középmezőnyben végzett. Legutóbb a Kis-Fátrában található Vrátna völgyben vett részt egy versenyen, tizedik lett, míg a szlovákiai bajnokságon a harmadik legeredményesebbnek bizonyult.

„A két nemzetközi versenyen huszonöten indultunk Németországból, Franciaországból, Angliából, Csehországból és Szlovákiából. Először a 11 km-es időfutam volt, majd következik a 45 kilométeres tömegrajtos verseny. Kortól függetlenül egy csoportban vetekszünk. Szlovákiából az egyik legfiatalabb versenyző voltam” – avat be a részletekbe a rokonszenves fiatalember.

Érettségi előtt

Télen erőnléte fokozására fekteti a hangsúlyt. Egy teremben speciális állványra felfüggesztett bringáját tekeri szinte eszeveszetten, s mindemellett úszik. Március elején aztán beindul a keményebb edzés a szabadban, ami napi 60-70 kilométer megtételét jelenti. A fontosabb versenyek előtt kiegészítő készítményeket, elsősorban vitaminokat és ásványi anyagokat fogyaszt, ami bizony nem kis pénzbe kerül. A közelmúltban több mint 50 ezer koronáért egy közepes kategóriájú versenygépet vásárolt, s testi fogyatékossága miatt átalakította a váltót és a fékeket.

Tivadar az Udvardi Összevont Középiskola elektrotechnikai és mechanikai részlege magyar tagozatának érettségi előtt álló diákja. Jövőre Magyarországon felsőfokon szeretné bővíteni ismereteit. A tanulás és a kerékpározás mellett az autómodellezés köti le leginkább figyelmét. A televízióban a kerékpár mellett csak a technikai sportokról szóló közvetítéseket tekinti meg. „Versenyzőként szeretnék részt venni a parasportolók Európa-bajnokságán, persze előtte teljesítenem kell a megszabott igényes időszinteket. Mindehhez nemcsak adottság, hanem óriási kitartás is szükséges. Addig még nagyon sok kilométert meg kell tennem” – összegezte röviden célkitűzéseit Horváth Tivadar, aki szinte lángolva ég, amikor a sportról beszél.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?