Kilenc testvér, öt testvér, négy testvér...

Pénteken, kora délután sétálunk végig a házon Ľubica Gaálová igazgató asszonnyal. A kisebb gyerekek már hazaérkeztek, éppen ebédhez ülnek. A legkisebb, mindössze másfél éves baba alszik. A legnagyobbakat csak késő délutánra várják. A főiskolások Pozsonyban, Nagyszombatban tanulnak, hétközben kollégiumban laknak. Ugyanez a helyzet a középiskolásokkal is.

A nagymegyeri Polárka Gyermekotthonban 59 gyermekről gondoskodnak, a legkisebb a már említett másfél éves baba, a legidősebb 23 éves. A hivatalosan már nagykorúnak számító fiatalok akkor maradhatnak az otthonban, ha tanulnak – mondja az igazgatónő, hozzátéve, hogy jelenleg négy főiskolásuk van, ők szociális munkát, pedagógiát, informatikát tanulnak. Az intézmény fenntartója a Nagyszombati Kerületi Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal. Korábban Szlovákia távolabbi vidékeiről is kerültek ide gyerekek, az utóbbi években azonban a kerület jelenti a befogadási kört. A gyerekek nem adoptálhatók, a szülők nem mondtak le róluk; nagyobbrészt olyan gyerekeket helyeznek el itt, akikről a szülők nem voltak képesek megfelelően gondoskodni, ezért hivatalos eljárással megfosztották őket szülői jogaik gyakorlásától. Ennek tudható be, hogy az otthonban számos „nagycsalád” él – kilenc testvér, öt testvér, négy testvér...

„Mindenképpen az lenne a cél, hogy a gyerekeknek átmenetileg biztosítsunk otthont, és a lehető legrövidebb időn belül visszakerülhessenek a családjukba – mondja Ľubica Gaálová. – Ez persze a szülők szándékán, hozzáállásán múlik. Több olyan programban is részt veszünk, amelynek éppen az a célja, hogy motiválja a szülőket. Rendszeresen visszük a gyerekeket családlátogatásra, és van olyan szervezet, amely kifejezetten a gondozásba vett gyerekeknek és a szülőknek szervezett közös programokat támogatja. Igazság szerint ezen a téren nagyobb eredményről nem tudok beszámolni. A szülők oldalán általában halmozottak a problémák – alkoholizmus, munkanélküliség, vannak, akik a tetőt is elvesztették a fejük fölül. Ezt mi nem tudjuk megoldani helyettük. Azt kell mondanom, sok esetben már az is eredménynek számít, ha a szülők legalább érdeklődést mutatnak a gyermekeik sorsa iránt.”

Egy kis történelem

A nagymegyeri gyermekotthon 1990-ben nyílt meg, ekkorra készült el a nagy, kétemeletes épület, amely a nyolcvanas évek uralkodó elképzeléseit tükrözte az állami gondozásba vett gyerekek elhelyezésével kapcsolatban – a nagy, hasznosíthatatlan terek mellett szűk folyosókról nyíltak a szobák, a szociális helyiségek. Kollégium a javából. Tíz évvel ezelőtt az akkori igazgató élt a kínálkozó lehetőséggel, és a hagyományos „intézet” mellett egy családi típusú otthont is kialakított. A Mosoly Mint Ajándék (Úsmev ako dar) alapítvány megvett és hosszú távra bérbe adott az intézménynek egy tágas, emeletes családi házat, ahova tíz gyerek költözhetett át.

A „szatellit” kisebb-nagyobb lakóiról hivatásos szülőként az Elšík házaspár gondoskodott. Hana Elšíková korábban is az intézmény alkalmazásában állt, saját gyerekeit felnevelte, ezután döntött férjével együtt az akkor helyi szinten még kísérletinek számító projekt vállalásáról. Az új létesítmény minőségi változást jelentett: a gyerekeknek meg kellett tanulniuk, hogyan működik a családi jellegű együttélés, munkamegosztás, költségvetés... Elšíkék hét éven át, nyugdíjazásukig vállalták a feladatot -– arról, hogy ez nem kis munka volt, az is tanúskodik, hogy a helyükre nem sikerült új „pótszülőket” találni. Igaz, egyik fiuk ma szintén itt dolgozik – nevelőként. Merthogy azóta a családi otthon váltott műszakban dolgozó nevelőkkel működik tovább.

Eközben azonban a szemléletváltás szele a teljes gyermekotthont elérte. 2004-ben a főépület teljes átalakításon esett át, melynek keretében ott is négy családi jellegű egységet alakítottak ki. Ezzel kialakult a mai szerkezet: négy egység a főépületben, egy pedig a Pozsonyi úton álló „szatellitben”. Egy-egy egységen belül 10–12 gyermekről 5-5 nevelő gondoskodik. Gyerekek és nevelők együtt végzik a házimunkát, együtt osztják be a költségvetést, együtt vásárolnak, főznek, étkeznek. Mindezt a saját lakrészükben teszik: minden egységnek van saját konyhája, tágas nappalija, legalább két fürdőszobája, mosókonyhája, plusz néhány hálószoba. A gyerekek kora, tanulmányai szerint van, aki egyedüli ura egy kis birodalomnak, vannak, akik hárman osztoznak egy-egy szobán – ők általában testvérek. Az igazgatónő elmondja, az épületet felújítása kapcsán különböző szponzoroktól sok bútort kaptak, így a berendezést is kicserélhették. És valóban: a lakrészekben minden nagyon újnak hat, ami csak fokozza azt az érzést, hogy valami mégis hiányzik – az idők során felhalmozott személyes tárgyak meghitt egyvelegének talán csak egyik-másik lányszobában látjuk némi nyomát.

Találkozások napja

A Pozsonyi úti szatellit megalakulásának tizedik évfordulójáról a közelmúltban emlékezett meg a gyermekotthon. Ahogy az ilyenkor szokás, volt kultúrműsor, köszöntés, kiállítás az elmúlt évek fotóiból és a gyerekek munkáiból, eljöttek a fontos személyek a megyétől, a városból. A kerek évforduló és az ünnepség kapcsán az otthon vezetősége megpróbálta elérni mindazokat, akik gondozottként megfordultak náluk, és azóta elkerültek az intézményből – több mint 200 fiatalról van szó. Közülük körülbelül ötvenen látogattak vissza Nagymegyerre. Egy fiú ĺrországból adott hírt magáról – köszön mindent, jól van, miután elvégezte az idegenforgalmi szakközépiskolát, úgy döntött, inkább idegenben próbál szerencsét. Itt volt egy fiatalember, aki munka mellett továbbtanul és saját vállalkozásba is kezdett. Két lány, akinek annak idején még az otthon talált albérletet és munkát Pozsonyban – ma is ott élnek, dolgoznak, képesek fenntartani magukat, az őket befogadó idős házaspár pedig szinte családtagnak tekinti őket... Ľubica Gaálová azt mondja: tudja, hogy nem csak sikertörténetek vannak, de akik eljöttek, általában megkapaszkodtak az életben, és ezt jó látni.