Kilenc nap termése a galériában

Rozsnyó. A Rozsnyói Bányászati Múzeum galériájában rendezett kiállítással fejeződött be az Eko-Art elnevezésű nemzetközi programsorozat. A programban részt vevő rozsnyói másodikos gimnazisták és az olaszországi, különböző művészeti egyetemeken tanuló diákok bemutatták mindazt, amit a kilenc nap alatt közösen alkottak.

Rozsnyó. A Rozsnyói Bányászati Múzeum galériájában rendezett kiállítással fejeződött be az Eko-Art elnevezésű nemzetközi programsorozat. A programban részt vevő rozsnyói másodikos gimnazisták és az olaszországi, különböző művészeti egyetemeken tanuló diákok bemutatták mindazt, amit a kilenc nap alatt közösen alkottak. Görgey Gabriella programvezető elmondta, születtek alkotások a tájművészet és a fotóművészet terén, és létrehoztak különféle térobjektumokat is. „Ezek olyanok, mint a szobrok, csak más anyagból készültek. De ide tartoznak azok a ruhamodellek is, mivel ezek nem hordhatók, csupán vizuális szempontból érdekesek.” Annak ellenére, hogy az olasz vendégek késése miatt csak két nappal később tudták elkezdeni a programot, mindent sikerült megvalósítani, amit terveztek. Bár nem volt feltétel, hogy a külföldi csoport viszonozza a meghívást, de – ahogy Görgey Gabriella fogalmazott – az olasz vendégek örülnének, ha fogadhatnák a rozsnyói diákcsapatot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?