Kiegyensúlyozott lesz Fülek költségvetése

fülek városháza
Fülek |

A város megközelítőleg 10,5 millió euróval fog gazdálkodni, miközben a bevételei és a kiadásai arányosak lesznek – tudatta lapunkkal Mikuš Kováčová Klaudia szóvivő.

A teljes költségvetés mintegy felét a helyi oktatási intézmények fenntartására költik. A városfejlesztésbe az önkormányzat csaknem 1,7 millió eurót tervez beruházni, mely összeg nagy részét támogatásokból akarják finanszírozni. Saját forrásokból kb. 870 ezer eurót fognak felhasználni. Jelentősebb összeget fordítanak az idősek napközi otthonára, a városi park körbekerítésére, a járda- és útfelújításokra, valamint a köztemető bejáratának és járdáinak helyreállítására. Ezenkívül az önkormányzat a Vöröskő alatti vízvezeték kiépítésére 44 ezer eurót, a művészeti alapiskola koncerttermének felújítására 95 ezer eurót (abból 83 ezret saját költségvetéséből), a Közhasznú Szolgáltatások (VPS) fűtésrendszerének felújítására 17 ezer eurót, a papréti új gyermekjátszótérre pedig 33 ezer eurót tervez költeni.

A konyhai hulladék kötelezővé tett gyűjtésére szolgáló háztartási komposztáló edények megvásárlása 50 ezer eurót igényel. Az FTC tornatermének javítására a város 70 ezer eurót, a zárható szemétgyűjtő szigetek kísérleti projektjére pedig 10 ezer eurót jegyzett elő. A jövőbeli beruházások tervdokumentációjának kidolgozása mintegy 87 ezer euróba fog kerülni.

Bár gazdaságilag is egy nehéz 2020-as évet tudhatunk magunk mögött, sikerült azt az önkormányzat azonnali intézkedéseinek köszönhetően sérülések nélkül átvészelnünk“ - mondta Agócs Attila polgármesterm aki szerint ugyanakkor "kezdetét veszi a jövőbeli beruházások tervezésének időszaka is, mivel az elmúlt időszakra kitűzött célok és tervek szinte mindegyikét sikerült megvalósítanunk. A nem könnyű időszak ellenére sem lazítunk.“ 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?