Csütörtökön a Pozsonyi I-es bíróságon megkezdődött a pozsonyi Zoch utcai buszmegállóban történt, öt halálos áldozatot követelő tavalyi gázolás elkövetőjének tárgyalása. A vádlott, Dušan Dědeček ittas volt a baleset idején.
Kezdetét vette Dušan Dědeček, a Zoch utcai baleset okozójának tárgyalása
A Pozsonyi Kerületi Ügyészség idén márciusban közvetett szándékkal elkövetett általános veszélyeztetés különösen súlyos bűncselekménye miatt emelt vádat ellene.
A baleset 2022. október 2-án történt, öt halálos áldozata és több sérültje volt. Dušan Dědečeket vizsgálati fogságba helyezték, mivel a bíróság szerint fennállt a veszély, hogy újabb bűncselekményt követne el.
Dědečeket általános veszélyeztetés miatt a Btk. szerint 20-25 év szabadságvesztésre vagy akár életfogytig tartó büntetésre ítélheti a bíróság.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.