Kevesebb férőhely is elég

Ipolyság. Az április 27-i képviselő-testületi ülésen a város óvodáinak további sorsáról is döntés született. Mintegy hetven szülő, nagyszülő, óvónő is jelen volt a döntéshozatalnál.

A szülők is elmondhatták a véleményüketA szerző felvételeLőwy János polgármester bevezetőjében elmondta, az óvodák működésének ésszerűsítésére dolgozott ki javaslatokat a városi hivatal iskolaügyi, kulturális, ifjúsági és sportosztálya. A polgármester szerint meg kell tenni ezt a lépést, hiszen „húszezres városokban van három óvoda, nálunk nyolcezer lakost szolgál hat”. Az épületek nagyon rossz állapotban vannak, s a működtetésre szükséges pénzeket a város fejlesztésére szánt összegből kellene elvonni. „Ha marad a hat óvoda, nem jut pénz az épületek karbantartására, és segédeszközök vásárlására sem” – jegyezte meg Lőwy János. Kolev Adrienn, a javaslatot kidolgozó osztály vezetője elmondta, a városban pillanatnyilag kétszázharmincegy óvodás van, s a szakminisztérium által előírt huszonnégy fős, ideális osztálylétszám mellett, tíz osztály lenne elegendő ennyi gyereknek. Jelenleg a hat óvodában tizenhárom osztály működik.

Az első javaslat, a Štúr utcai óvoda megszüntetése, ahol két osztályba (egy szlovák, egy magyar) jár 44 gyerek (a teljes kapacitás 48 fő). Ebben az esetben, egy osztály a Hviezdoslav utca 32 szám alá költözhetne, ahol a város egyetlen magyar igazgatású óvodája működik, s van egy szabad tanterem, s a többiek a maradék óvodákba lennének elhelyezve. A második lehetőség a Štefánik téri háromosztályos óvodát (két szlovák, egy magyar osztály), 50 gyerekkel (kapacitás 72 gyerek) szüntetné meg, s hasonlóan helyezné el a gyerekeket, mint az első pontban. A harmadik lehetőség az, hogy homogén, egynyelvű óvodákat hozna létre az önkormányzat, így a Hviezdoslav utcai magyar nyelvű óvodába kerülnének az eddigi magyar osztályok, és a Štúr utcai óvoda megmaradna tisztán szlovák nyelvű óvodának. A negyedik javaslat az, hogy a Štúr utcai óvoda átköltözik a Štefánik téri épületbe, s az eddig ott működött intézmény megszűnik, a gyerekek egy része marad az épületben, egy része a Hviezdoslav utca 32 szám alatti tanterembe költözik. Az ötödik lehetőség semmit sem tenni, előteremteni a hiányzó öszszeget, és fenntartani a jelenlegi hat óvodát. Bélik György alpolgármester számokban mutatta be az egyes óvodák helyzetét, s elmondta, a négyes lehetőségnél kell a legkevesebb óvónőt, alkalmazottat elbocsátani. Egy képviselő elmondta, tíz éve százharminc gyerek született évente, most hetven, s a szociálisan rossz helyzetben lévő családok gyerekei is elmaradnak. Fontos, hogy se a szlovák, se a magyar családok ne érezzék megrövidítve magukat a döntés következtében. Elhangzott az is, hogy nemsokára az iskolák ügyében is hasonló döntések elé néz a város.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?