Kétszer kérvényezett választási bizonyítványt, de hibásat kapott, ezért ma nem szavazhatott

Kovács Dávid
Kassa/Dobfenék |

A köztársaságielnök-választás mai fordulóján nem engedtek az urnák elé járulni egy rimaszombati járásbeli lakcímmel rendelkező, de Kassán tanuló egyetimistát, mert hiányzott a pecsét az általa kérvényezett választási bizonyítványról. Mivel eddig csak egyetlen ilyen bejelentést kaptak, a Belügyminisztérium munkatársai szerint egyedi esetről van szó.

Ahogy azt Kovács Dávid kassai egyetemista lapunknak elmondta, a szavazási igazolvány kiadását nagyjából egy hónappal ezelőtt kérvényezte „Mivel tudtam, hogy a köztársasági elnökválasztások első és második fordulójára szánt napokon nem leszek otthon, már február közepén kérvényeztem a választási igazolványok kiküldését. Az igazolványokat egy hétre rá elküldték, de rossz címre, ezért azon nyomban kapcsolatba léptem velük, és egy újabb kérvényt nyújtottam be. A választások előtti héten végül mindkét igazolványt sikeresen eljuttatták a kassai címemre” – nyilatkozta lapunknak a fiatalember. Az igazolvánnyal a mai nap folyamán el is ment az egyik kassai szavazóhelyiségbe, de a szavazóbizottság elnöke nem hagyta, hogy voksoljon, ugyanis sem a mai, sem pedig a következő fordulóra szóló igazolványa sem volt lepecsételve. „Tisztában vagyok vele, hogy a szavazóhelyiségben felügyelő bizottság csak a munkáját végzi, és már abba is beletörődtem, hogy kimaradok a szavazásból, az viszont nem hagy nyugodni, hogy az erre szakosodott hivatalnokok egy ilyen alapvető hibát követtek el az igazvolvány kiadásakor” – magyarázta lapunknak Kovács, aki a történtek után a Belügyminisztérium információs telefonvonalán keresztül kereste a megoldást. „Felhívtam őket, de azt mondták, hogy ma nem igazán tudnak velem foglalkozni, de a jövő hét elején majd keresni fognak. Ez rajtam nem segít, ugyanis kimaradok a szavazásból” – zárat Kovács Dávid. Kíváncsiak voltunk, mit tenne a Belügyminisztérium hasonló esetben, ezért telefonon mi is felkerestük őket. Azt ajánlották, hogy ha hiányos igazolványt kaptunk, a szavazóhelyiségben kérjük meg a bizottsági elnököt, hogy hívják az igazolványt kiadó hivatalt az irat hitelességének megerősítése érdekében. „Ezekre az estekre nincs pontos előírás, ezért az ilyen és hasonló problémákat operatívan oldjuk” – hangzott el a telfonbeszélgetés során.

Cikkünk publikálása előtt pár perccel Kovács újra felkereste szerkesztőségünket, és boldogan elmondta, hogy időközben a rimaszombati hivatalból felhívták és elmondták neki, hogy ha továbbra is élni szeretetne szavazati jogával, a következő órákban személyesen eljuttatnak hozzá egy érvényes szavazási igazolványt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?