NagykaposKoncessziós szerződés keretében újítják fel a város közvilágítását, a beruházás értéke eléri a kétmillió eurót.Ifj. Gyimesi György, a Nagykaposi Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, a közvilágítás működtetése jelenleg évi kb.
Kétmillió eurós beruházás Nagykaposon
Nagykapos
Koncessziós szerződés keretében újítják fel a város közvilágítását, a beruházás értéke eléri a kétmillió eurót.
Ifj. Gyimesi György, a Nagykaposi Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, a közvilágítás működtetése jelenleg évi kb. 90 ezer euróba kerül, ám a 749 kandeláber közül csupán 450-470 működik folyamatosan. Mivel az izzók többsége nagyfogyasztású, a rendszer modernizációja – az energiatakarékosság és a költségcsökkentés miatt – régen időszerű. Az önkormányzat már korábban úgy határozott, hogy a felújításra szükség van, ám akkor a képviselők nem döntötték el, hogy a költségeket hosszú lejáratú banki kölcsönből vagy egy koncessziós szerződés keretében fedezik-e. Nemrég újra tanácskoztak, és a második variáns mellett döntöttek. Időközben egy, a város által megbízott cég is elkészítette a fejlesztéssel kapcsolatos, részletes helyzettanulmányát. Az ebben található ajánlás szerint a városban közel 800 lámpatest izzóit cserélnék ki modern, energiatakarékos LED-égőkre, 16 trafószekrényt korszerűsítenének, valamint 399 lámpatest burkolata, illetve 9,5 kilométernyi villamosvezeték cseréjére is szükség van.
Az önkormányzat döntése szerint a tervezett invesztíció összértéke – az adókkal együtt – nem haladhatja meg a kétmillió eurót, és az évi törlesztőrészlet sem lehet 90 ezer eurónál több. A hamarosan lefolytatandó közbeszerzési eljárás győztese ennek fejében nemcsak a modernizáció költségeit vállalja, hanem az elkövetkező 20 évben a tulajdonában lévő rendszer karbantartását is elvégzi. Ha minden a terveknek megfelelően halad, a beruházás megvalósítása ez év nyarán elkezdődhet, a munkálatok néhány hét alatt elvégezhetők.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.