<p>Fiatalkorú zaklatásáért és szexuális erőszakért vádat emeltek a tavaszi pornóbotrány két felnőtt szereplője – egy helyi ingatlanügynökség tulajdonosa, valamint a volt állomásfőnök ellen. A harmadik férfi ügyében még folyik a vizsgálat, de őt a kerületi bíróság döntése alapján szabadon engedték.</p>
Két vádemelés a pornóbotrány ügyében
A három középkorú férfit az köti össze, hogy 2006-ban és 2007-ben valamennyiüket ugyanazok a fiatal fiúk, az akkor még csak 17 és 13 éves Peter és Juraj látogatták. A laboráns Tibor D.-t a lakásán, az ingatlanügynök Oliver J.-t az irodájában, az állomásfőnök Karol K.-t pedig a munkahelyén keresték fel több alkalommal, és fizetség ellenében megengedték, hogy a férfiak meztelenül fotózzák őket, videofelvételeket készítsenek róluk, kielégítsék vágyaikat. Az esetekre idén márciusában derült fény, a fiúk információink szerint maguk keresték fel a rendőrséget. Szüleik nem is tudtak róla, hová járnak és mivel keresik a pénzüket. (vm)
További részletek az Új Szó csütörtöki (szeptember 4-i) számában.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.