<p>A korábbi tervekkel ellentétben hamarosan két fővel növelik a városi rendőrök számát, így a változtatás után a településen a 24 órás ügyelet újra gond nélkül biztosítható lesz.</p>
Két új városi rendőrt alkalmaznak
Az állás betöltésére jelentkező 21 évesnél idősebb személyeknek minimum középiskolai végzettséggel, B kategóriás jogosítvánnyal, számítógépes ismeretekkel és megfelelő testi adottságokkal kell rendelkezniük. Az elvárások között egyebek mellett természetesen a szlovák nyelv alapos ismerete is szerepel, valamint a jelentkezésekhez ezenkívül egy, a feddhetetlenségről és az egészségi alkalmasságról szóló becsületbeli nyilatkozatot is mellékelni kell. Az érdeklődők a dokumentumokat legkésőbb 2012. augusztus 10-ig juttathatják el a Királyhelmeci Városi Hivatalba, a Kossuth utca 99, 077 13-as postacímre. A jelentkezők közül ezután egy bizottság választja ki a legalkalmasabbnak ítélt személyeket. A polgármester tájékoztatása szerint, mivel a városi hivatalban végzett korábbi átszervezések a rendőrség struktúráját nem érintették, a változtatás után a költségvetés módosítására sem lesz szükség.
A Királyhelmectől húsz kilométerre található, közel tízezer lakosú Nagykaposon egyébként jelenleg csupán hat városi rendőr dolgozik, a 24 órás szolgálat így itt sem biztosított. A több mint nyolcezres lélekszámú Gálszécs pedig azon kevés szlovákiai városok egyike, amely település – ugyancsak forráshiányra hivatkozva – saját városi rendőrséget egyáltalán nem működtet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.