Az idős biciklist szombaton Nagyszombatban gázolták el. A kiskorú kerékpárost Igló (Spišská Nová Ves) és Márkusfalva (Markušovce) között.
Két súlyos baleset is történt: Egy idős biciklist és egy kisgyermeket is elgázoltak
A rendőrség információi szerint az idős férfi a kerékpárútról az átkelőre tért, mikor elgázolta egy Toyota Corola típusú autó. A biciklist kórházba szállították, ahol már nem tudták megmenteni az életét.
A rendőrök nem találtak alkoholt a sofőr szervezetében.
A másik baleset Igló és Márkusfalva között történt. A nyolctagú biciklis csoport élén egy világítással rendelkező felnőtt haladt, mögötte hat gyermekkel, akiket hátulról szintén egy kivilágított kerékpárral haladó felnőtt követett. Egy útkereszteződésen áthaladva az egyik kiskorú balra tért anélkül, hogy körülnézett volna, és már a felnőttek kiabálására sem reagált. Az érkező sofőr még megpróbálta kitérni a biciklist, de az autó jobb első részével nekiütközött, majd lesodródott az útról.
A kisgyerek súlyos sérüléseket szenvedett, kivizsgálását követően az iglói kórházból Kassára szállították.
(br)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.