Két nagykaposi iskola gondjai a gázhiány miatt

Nagykapos |

<p>Két Ung-vidéki középiskolát ideiglenesen a nagykaposi szlovák tanítási nyelvű alapiskola helyiségeibe kellett átköltöztetni, az intézmények ugyanis fűtés nélkül maradtak. A Nagykaposi Energetikai, valamint a Nagykaposi Mezőgazdasági Szakközépiskolának otthont adó épületet a közeli gázkompresszor-állomás működésekor keletkező hulladékhő hasznosításával fűtik, ám mivel az országba napok óta egyetlen köbméter gáz sem érkezik Ukrajna felől, ez az energia nem elegendő az ingatlanok kifűtéséhez.</p>

Petrikán Péter, Nagykapos polgármestere lapunknak elmondta, az intézmények vezetőivel és a fenntartóval folytatott tárgyalások során állapodtak meg abban, hogy ebben a rendkívüli helyzetben a város nyújt segítséget a bajba került középiskoláknak. A Hviezdoslav lakótelepi alapiskolában a diákok oktatása délután 13.10-kor befejeződik, s az intézmény helyiségeit 14 óra után a középiskolák rendelkezésére bocsátják, és a tanárok rövidített órákat tartanak. A tárgyalások során lehetséges megoldásként az is fölmerült, hogy a középiskolákat átmenetileg egy üresen álló Dobó téri ingatlanba költöztetik, ám ehhez a bútorok átszállítására is szükség lett volna.


A teljes cikk nyomtatott kiadásunkban olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?