<p>A Dunaszerdahelyi járásból két önkormányzat iskolafelújítási pályázata járt sikerrel a régiófejlesztési minisztérium kiírásán. Az ekecsi magyar alapiskola számára 763 ezer eurót (23 millió korona), a nyékvárkonyi számára 398 ezer eurót (12 millió korona) ítéltek meg.</p>
Két magyar alapiskola kap támogatást
Az ekecsi Arany János Magyar Tannyelvű Alapiskola tavaly augusztusban nyújtotta be pályázatát, amelyet egy megnevezni nem kívánt cég dolgozott ki, és amelynek előkészítésében oroszlánrészt vállalt az önkormányzat is, tájékoztatott Polák László polgármester.
Az összes szükséges dokumentációval együtt a projekt 24 ezer eurójába (745 ezer korona) került az önkormányzatnak. A pénzt a nyílászárók cseréjére, a fűtőrendszer felújítására és a külső szigetelésre kapták, ezen kívül egy helyiséggel bővítik a tornatermet. Az öt épületből álló iskolát jelenleg 340 gyerek látogatja. Utoljára 2004-ben végeztek az intézmény három főépületén tetőfelújítást, részben támogatásból, részben önerőből.
Nyékvárkony önkormányzata annak ellenére megkapta a kért támogatás nagy részét, hogy a magyar tannyelvű alapiskolát nem egészen kétszáz gyerek látogatja. Tavaly ősszel, amikor a pályázatot benyújtották, 187-en voltak összesen, de az Europrojekt&Tender Kft. segítségével előkészített pályázat bekerültek a legjobbak közé.
A projektet a támogatásból fogja finanszírozni a község. A megítélt 398 ezer eurót (12 millió korona) nyeregtetőre, szigetelésre és a nyílászárók cseréjére fordítják. Az ekecsi intézményhez hasonlóan második nekifutásra volt sikeres a pályázatuk, és a nyolcadik körben választották ki mindkét dunaszerdahelyi járásbeli iskolát. Hivatalos értesítést még nem kaptak, de már szerepelnek a kiválasztottak listáján, amelyet a minisztérium a honlapján tett közzé.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.