Két koronázási ünnepséget is tartanak idén Pozsonyban

Pozsony |

<p>Két, egymással konkuráló rendezvénysorozattal is megemlékeznek júniusban Pozsonyban a magyar királyok, királynők és királynék egykoron ott zajló koronázásáról. A merőben szokatlan helyzet oka, hogy a hagyományos koronázási rendezvényt a fővárosi önkormányzat idén nem támogatja, és annak időpontját &quot;beelőzve&quot; saját programot szervezett.</p>

A Koronázási Pozsony nevű civil szervezet 2002 óta június utolsó hétvégéjén - Mária Terézia 1741. június 25-i megkoronázásának időpontjára emlékezve - minden évben megrendezi háromnapos koronázási ünnepségsorozatát. A rendezvénynek az annak idején Pozsonyban megkoronázott 18 magyar király, királynő és királyné újrakoronázása a központi eleme, csupán a koronás fő személye változik évről évre. Az ünnepség Pozsony legsikeresebb nyári kulturális rendezvényének számít, közel százezer látogatót vonz a városba.

Miroslav Vetrík, a rendezvény főszervezője az ünnepség hétfői programismertető sajtótájékoztatóján elmondta: rendezvényükkel csaknem egy időben egy másik koronázási ünnepség is lesz Pozsonyban, ezt a hagyományos rendezvény támogatásától elálló fővárosi önkormányzat szervezi.

A Koronázási Ünnepség szervezői, akiknek kizárólagos szervezési jogát egy korábbi szerződés is rögzíti, bírósághoz fordultak az "egyértelmű törvénysértés" miatt, megelőző intézkedésként az önkormányzat rendezvényének felfüggesztését kérték és azonnali  tárgyalásra szólították fel a fővárost, amely eddieg erre nem reagált. Bár nehéz megbecsülni, hogy az ügyben mikorra hozhat döntést a bíróság, aligha feltételezhető, hogy erre sor kerülne a hétvégéig, amikorra a főváros egyhetes rendezvényének kezdetét tervezik.

A Koronázási Ünnepséget az előző évadokban 30 ezer euróval, az összköltségek csaknem felével támogatta a főváros - mondta el az MTI kérdésére Vetrík, aki szerint bár ezt az összeget nem sikerült pótolni, rendezvényüket megtartják.

A sok kísérőrendezvénnyel - köztük ökörsütéssel, borfesztivállal, koronázási piaccal és egyebekkel - tarkított hagyományos koronázási ünnepségre június 23. és 25. között kerül sor, magát az "újrakoronázást" szombaton fél kettőtől tartják a pozsonyi jezsuita templomban, ahol ezúttal Mária Terézia édesanyjának, Erzsébet-Krisztina királynénak a koronázását elevenítik fel. A rendezvény részletes programja a www.korunovacie.sk honlapon érhető el.

A fővárosi önkormányzat koronázási rendezvénysorozata június 10-én kezdődik, részletes programja a www.bratislava.sk honlapon érhető el. Az egy héten át tartó rendezvény keretében egyebek mellett történelmi városnéző séták, kiállítások, koncertek lesznek. A főváros rendezvényén Mária Terézia "újrakoronázását" játsszák el június 17-én este hat órától a Duna ligetfalui oldalán lévő Tyrs rakparton.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?