Két hónap alatt négyezer kilométert tett meg kerékpáron a kürti Kovács Tamás

<p>Kürt. Élménybeszámolóval és fényképkiállítással egybekötött sajtótájékoztatót tartott a szülőfalujában Kovács Tamás, aki tavaly két hónap alatt négyezer kilométert tett meg kerékpáron, hogy emléket állítson a Kürtön is tevékenykedő Majer István esztergomi kanonoknak, címzetes püspöknek, a magyar pedagógia úttörőjének.</p>

SZÁZ ILDIKÓ

A rendezvényen ezúttal is részt vett Téglás János, Kürt polgármestere, valamint az előadó rokonai, barátai és tisztelői.

A kürti fiatalembernek nem ez volt az első útja, 2011-ben májustól augusztusig hatezernyolcszáz kilométert tett meg kerékpáron tizenegy országon át, hogy felhívja a figyelmet Majer István életútjára és szellemi hagyatékára. Majer István 1870-ben alapítványt hozott létre a kürti Szent Vendel-szobor megépítésére, 1990-ben a cserkészcsapat felvette a nevét, és 1994-ben a templom előtt felavatták a mellszobrát. Kürt főtere 1998-tól az ő nevét viseli. Kovács Tamás ezúttal utánfutót is szerelt a kerékpárjához, amelyben a Mont Blanc megmászásához szükséges felszerelést tartotta, az eszközöket megtekinthették az érdeklődők a faluházban, valamint azt az ötven felvételből álló kiállítást is, melyen megörökítette a látottakat. Bujna Zoltán, a Vámbéry Ármin nyomát követő kerékpáros ihlette meg a kürti Kovács Tamást. A kerékpárosnak a második emléktúrán sikerült más területen is bizonyítania: 2012. július 31-én megmászta Európa legmagasabb csúcsát, a 4810 méteres magas Mont Blancot. „Fent a csúcson nem lehet sokáig örvendezni, mert onnan még valahogy le kell jutni. Alázatot követel a csúcs, legközelebb már jobban tudok figyelni a fotózásra, mert most még inkább a túlélésért harcoltam a veszélyes szakaszokon” – mondta Kovács Tamás. Mesélt arról is, milyen baráti kapcsolatot épített a helyiekkel, akik ismeretlenül is készséggel útbaigazították, hogy még több szép helyet ismerjen meg. Nem szégyellte a mélypontokat sem, beszámolt róluk a közönségnek. „Talán két komolyabb mélypontom volt, az egyik 2011-ben Róma előtt, amikor nem találtam az utat, holott minden út Rómába vezet. A másik kellemetlen élmény, amikor a Mount Blancon a kulacsvizemből jégkása lett, emiatt nagyon kevés folyadékot ittam” – egészítette ki az elmondottakat Kovács Tamás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?