Két hónap alatt 247 lakossági bejelentés Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely |

<p>Ezerszáznál több közlekedési kihágást jegyzőkönyveztek 2011-ben a dunaszerdahelyi városi rendőrség munkatársai, tíz megelőzési projektet valósítottak meg, az év utolsó két hónapjában pedig 247 lakossági bejelentésnek jártak utána - derül ki a Csiba Tibor városi rendőrparancsnok által a képviselő-testület elé terjesztett jelentésből.</p>

A városi rendőrség, melynek vezetését Csiba Tibor, a Dunaszerdahelyi Járási Rendőrkapitányság korábbi bűnügyi igazgatója 2011 májusában vette át, az elmúlt évben a hatékonyság növelése okán több újítást vezetett be. Egyebek mellett sor került a rendőri állomány növelésére - jelenleg 12 fő teljesít szolgálatot -, októbertől pedig védett munkahelyeket hoztak létre a bázison, ennek köszönhetően a városi rendőrség nyolc csökkentett munkaképességű személyt alkalmaz a 15 kamerából álló tréfigyelő rendszer üzemeltetésére.
A jelentésből kiderül, hogy a városi rendőrök tavaly 14 betöréses lopást, valamint gépjárműfeltörést jegyzőkönyveztek, a tetteseket öt esetben a helyszínen lefülelték. Segédkeztek olyan bűncselekmények felderítésében, mint a Kisudvarnoki úti temető vaskapujának ellopása volt, ugyanakkor felügyelték az ebtartásról szóló rendelet betartását is. A nyár folyamán a szórakozóhelyeken tartottak razziákat; mint kiderült, Dunaszerdahelyen több olyan vendéglő működik, ahol akár kiskorúaknak is felszolgálnak szeszes italt. A városi rendőrséggel végrehajtott egyik közös akciójuk a dunaszerdahelyi kórház és rendelőintézet látogatóinak életét megkeserítő zsebtolvajok leleplezésére irányult. Az év során tíz, a bűnmegelőzést célzó projektet valósítottak meg, ezek egyike volt a 24 órás térfigyelő kamerarendszer üzembe helyezése. Több esetben jártak el a város területén élő hajléktalanokkal szemben, akikről fényképes nyilvántartást is készítettek. Csiba Tibor lapunknak elmondta: a legtöbb problémát a közlekedési kihágások miatt megbírságolt személyek hozzáállása, arrogáns viselkedése okozza. Egyben elutasította azokat a korábban felmerült, a világhálón megjelent vádakat, melyek szerint a dunaszerdahelyi városi rendőrség munkatársai léptek volna fel hasonlóan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?