Két hokicsapat Losoncon

Gyetva/Losonc. Nagy bajban volt az I. jégkorongligában reménytelenül sereghajtó HKm Detva együttese, mert elűzték saját otthonából.

A város téli stadionja a másik (befolyásosabb?) klub, a harmadik vonalban a feljutásért harcoló HC 07 Detva tulajdonába került. A két vezérkar pedig nem tudott megegyezni az időpontokról, gyakran előfordult, hogy technikai probléma miatt később kezdődött az edzés és a mérkőzés. A HKm illetékesei végül úgy döntöttek, Losoncra teszik át székhelyüket. A dolog pikantériája az, hogy a nógrádi városnak is van egy II. ligás csapata. Ott azonban a másik, idegen

együttes jelenléte nem okozott problémát, sőt…

Befejezhetik a bajnokságot

„Nagyon rendesek voltak a HC Lučenec vezetői, azonnal segítő kezet nyújtottak, így befejezhetjük a bajnokságot. Az utolsó nyolc hazai meccsünket a losonci téli stadionban játsszuk (a gyetvaiak az elsőn kiütéses, 9:0 arányú vereséget szenvedtek a bártfaiaktól – a szerk. megj.). A szövetség is gyorsan áldását adta a losonci vendégjátékunkra, viszont a bajnokság közben nem változhat a csapat neve, így tehát marad a HKm Detva” – nyilatkozta lapunknak Jozef Peťko klubigazgató.

Népszerűbb lehet a sportág

„Nincs abban semmi rossz, hogy egyszeriben két hokicsapat van Losoncon. Ennek köszönhetően egyre népszerűbb lehet a hoki a fiatalok körében. Hogy mi lesz jövőre, azt még nem tudni. Egyelőre még komolyabban nem beszéltünk a két szakosztály egyesüléséről. Ha netán sor kerülne a fúzióra, nálunk akkor is a korosztályos csapatok élveznék az elsőbbséget. Továbbra is az utánpótlás-nevelésre szeretnék helyezni a fő hangsúlyt. De ez még a jövő zenéje…” – mondta Miroslav Barcaj, a HC Lučenec klubelnöke.

Lehetséges a fúzió

Nyilvánvaló, hogy az otthonukból elkergetett gyetvaiak Losoncon szeretnék folytatni, annál is inkább, mert az együttes szinte biztos, hogy kiesik a második vonalból, a nagy rivális HC 07 Detva pedig feljut a harmadik osztályból. Ha nem egyesülne a HKm Detva a HC Lučeneccel, akkor jövőre a két együttes egy osztályban, a II. liga keleti csoportjában szerepelne…

„Egyelőre annak örülünk, hogy befejezhetjük az I. ligát, mert korábban felmerült a kilépés gondolata is. Köszönet a losonciaknak a segítségért. Azt hiszem, egy korrekt ajánlat esetén a fúzió sem elképzelhetetlen…” – bizakodott Peter Ševela, a HKm Detva klubtulajdonosa. (zsi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?