Két hétig tart a véradókampány

GA-véradás
Galánta |

Ajándékokkal várták a véradókat a kéthetes véradókampány nyitónapján a Szent Lukács kórházban. A hematológiai osztályon egész évben minden hétköznap lehet vért adni.

Február 14-én kezdődött és két hétig tart a Bálint-napi vércsepp nevű  kampány, amelyet a Szlovák Vöröskereszt a Szlovák Nemzeti Transzfúziós Szolgálat szervez a kórházak hematológiai és transzfuziológiai osztályaival együtt szerte az országban. 

Figyelemfelketés

A Svet zdravia kórházcsoporthoz tartozó galántai Szent Lukács kórház is bekapcsolódott a rendezvénybe. Hétfőn 21 véradót regisztráltak az osztályon. Martin Ballay, az intézmény ápolásért felelős igazgatóhelyettese lapunknak elmondta, a rendezvény célja felhívni a figyelmet a véradás fontosságára. „Mivel számos ünnepnap van az évben, úgy döntöttünk, kihasználjuk Szent Bálint napját, vagyis a szerelmesek napját arra, hogy megszólítsuk a véradókat, főleg azokat, akik első alkalommal szeretnének vért adni. Minden résztvevő apró ajándékot kap, illetve azok a párok, akik közösen jönnek a véradásra, sorsoláson vesznek részt. A nyertesek a Selmecbányán található Szerelem Bankjába (Banka lásky) kapnak belépőt” – részletezte az igazgatóhelyettes. Hangsúlyozta, a mostanihoz hasonló kampányok azért fontosak, hogy minél több embert szólítsanak fel a véradásra. 

Magunk miatt is hasznos

Martin Ballay is példát mutat, hiszen mint mondta, középiskolás kora óta rendszeres véradó. Hozzátette, a nők négy-, a férfiak háromhavonta adhatnak vért. „Nemcsak másokon, hanem magunkon is segíthetünk a véradással, hiszen ezzel serkentjük a vérképződést, ami jótékonyan hat a szervezetünkre. Fontos, hogy mindenki úgy érkezzen, hogy elfogyasztott egy könnyű reggelit és lehetőleg minél több folyadékot. A véradás előtt vért veszünk az önkéntesektől és kivizsgáljuk azt, így aki rendszeresen visszajár, az képet kaphat az egészségi állapotáról is” – tette hozzá. Az igazgatóhelyettestől azt is megtudtuk, hogy a hematológiai osztályon minden hétköznap lehet vért adni. Változó a résztvevők létszáma, általában péntekenként vannak a legtöbben, akár 30-35-en is, de olyankor is megugrik az érdeklődők száma, amikor valaki felhívást tesz közzé, hogy egy hozzátartozójának szüksége van vérre. „A felnőtt szervezetben 5-5,5 liter vér folyik. Véradáskor csaknem fél liter, vagyis nagyjából 10 százalék a vérveszteség. Ez okozhat gyengeséget, levertséget, de 24 órán belül elmúlnak a tünetek. Ezt azzal segíthetjük, ha véradás után sok folyadékot iszunk és nem végzünk nehéz fizikai munkát” – egészítette ki. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?