Két évig tarthat a Slavín felújítása

Pozsony
Pozsony |

A második világháborúról szóló kiállítást is terveznek a Slavín háborús emlékműben, amelyet a napokban kezdtek felújítani. Három szakaszra osztották a munkákat, 2022-ig folyamatosan dolgoznak majd Közép-Európa legnagyobb háborús emlékművén.

A hónap elején a hatalmas, 50 méteres oszlop körbeállásozásával kez-dődtek a munkálatok a Slavínon. A magisztrátus tájékoztatása szerint az 1,73 millió eurósra becsült felújítás költségeinek 20 százalékát a város, illetve a Marianum városi szervezet fedezi, a fennmaradó 80 százalékot a belügyminisztérium finanszírozza. A nemzeti műemlékként nyilvántartott emlékmű és katonai temető nagyszabású rekonstrukcióját a műemlékvédelmi hivatal felügyeli. 

A három hónaposra tervezett első szakaszban restaurálják a pilon tetején álló, katonát ábrázoló bronzszobrot, kijavítják, ha kell, kicserélik az oszlop borítását. Felújítják az emlékmű alatti épületek tetőszerkezetét, és új kivilágítást kap a pilon. A beltérben levő üvegmozaikot is restaurálják és a szükséges építészeti javításokra és fejlesztésekre is sort kerítenek. Az első szakaszban felsorolt munkák összköltsége 575 millió euró, és a magisztrátus tervei szerint idén novemberben elkészül az etap. „A további munkák során a kidolgozott tanulmányban felvázolt tervekből merítünk. Az anyagi fedezet megszerzése után készül el a megvalósítható tervezetˮ – közölte a magisztrátus. A 2021–2022-re ütemezett második és harmadik szakaszban is nagy terveik vannak. Az emlékmű területén található összes hibát kijavítanák, felújítanák a lépcsőket. A kilátórészen észlelt hiányosságok helyreállítása azért is elengedhetetlen, mert a tetőteraszról leszivárgó nedvesség miatt beázik az emlékmű. A Slavín és a katonai temető zöldterületének teljes revitalizációja a harmadik szakaszban valósulhat meg. 

Egykor a város környéki borvidék központja volt a Himmelsbergnek nevezett, ma Slavínként ismert domb, amelyet csak a 20. század második felében kezdtek beépíteni. Az ‘40-es években született döntés arról, hogy a város fölé magasodó domb legyen a szovjet katonák végső nyughelye, a központi temető előkészítése a következő évtizedben kezdődött, és 1960-ban, a város felszabadításának 15. évfordulóján avatták fel az emlékművet, ahol a Vörös Hadsereg közel hétezer katonájának maradványait helyezték örök nyugalomra. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?