Készül a kerékpárutak terve, várják a javaslatokat

Párkány. A kerékpárutak projektje február közepén készül el, márciusban pedig lakossági fórumot tartanak Párkány új közlekedési rendje ügyében – közölte Ján Oravec polgármester a legutóbbi önkormányzati ülésen.

Párkány. A kerékpárutak projektje február közepén készül el, márciusban pedig lakossági fórumot tartanak Párkány új közlekedési rendje ügyében – közölte Ján Oravec polgármester a legutóbbi önkormányzati ülésen.

A márciusi fórumon a lakosság észrevételeit és javaslatait is figyelembe veszik, s a lehetőségekhez képest ezt is bedolgoznák az új közlekedési rendbe.

Csepregi Zoltán képviselő lapunknak arról számolt be: önkormányzati szinten is javasoltak már módosításokat, így például a Szent István utca Sport és Bem József utca közti szakasza újra kétirányú lenne, továbbá szeretnék elérni, hogy a Széchenyi utcáról ismét lehessen balra, a Mária Valéria híd irányába kanyarodni, a hídon ugyanis megszűnt az ellenőrzés, tehát feltételezhetően nem lesz torlódás. Azt is javasolták, hogy a Szlovák Takarékpénztár épületétől a Szent Imre utcáig terjedő szakaszt újra kétirányúvá tegyék, ez viszont újra lehetővé tenné a korzó előtti balra kanyarodást, s megint csak kalamajkákat okozna az adott útkereszteződésben. Ugyan?akkor a takarékpénztár és a ČSOB épülete közti zebrát kiemelt gyalogátkelővé változtatnák, miként a szemben lévő oldalon is.

Maga a bicikliút Nánáról Párkányig vezetne. A bicikliutat, a csatornázást és a járdákat Párkány építené meg, az úttestet viszont az Állami Útkezelőség újítja fel. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?