Keszegh Béla polgármester: „Nemcsak a tátrai hideget, a déli aszályt is oldani kell”

Ha visszaemlékszik arra, hogy négy évvel ezelőtt hogyan tervezte meg az Ön előtt álló polgármesteri ciklust, akkor ahhoz képest mennyiben alakultak másként a dolgok?

Elég nagy tervekkel indultunk neki. Része voltam az előző városvezetésnek is, amelynek sajnos meg volt kötve a keze, hosszú ideig „feketelistán“ volt a város egy örökség miatt. Nem tudtunk kibontakozni. Mivel végigjártam a szamárlétrát – két ciklusban voltam képviselő, egyben pedig alpolgármester – eléggé konkrét elképzeléseim voltak arról, hogy min változtatnék. Ám ember tervez, isten végez: jött egy világjárvány, majd a háború és az energetikai válság, idén pedig az aszály is. Ehhez igazodnunk kellett, de a nehéz idők erős embereket szülnek, s bízunk benne, hogy mi is jól vettük az akadályokat.

Ahogy országszerte szinte az összes polgármester társának, úgy Önnek is egyfajta válságmenedzserré kellett válnia az elmúlt években. A nehézségek ellenére viszont mi az, amelyről úgy érzi, hogy megtanulta ebben az időszakban?

Sok olyan ötlettel kezdtük a város vezetését, amelyek a változásra irányultak. A Covid elején kötelezően hozzá kellett nyúlni dolgokhoz, például mindenki visszafogta a költségvetését, így Komárom is. Amikor ezt meg kell tenni, akkor ez egyben lehetőséget nyújt arra, hogy átszervezzünk valamit, amire korábban nem volt bátorság vagy akarat. Ugyanez a helyzet a mostani energiaválsággal. Mondok egy példát: a közvilágítás is teljesen elhanyagolt állapotban volt Komáromban, 20 évig szinte nem foglalkoztak vele, míg a környező településeken már mindenhol felújították. Tavaly elkezdtük a közvilágítás felújítását, idén is nagy lépést teszünk ezen a téren előre. Vihartempóban építjük ki az alternatív fűtési lehetőségeket is – mert nincs más választásunk. Valószínűleg egy nyugodtabb időszakban is ezt tennénk, de nem ilyen gyorsan.

Négy éve sokat beszélt arról, hogy „vissza kell szerezni az emberek bizalmát“, hogy új kapcsolatot kell kialakítani a polgárokkal. Ez mennyire sikerült?

Úgy gondolom, részben sikerült, de a környezet nehézségeket gördített elénk. Nem lehet megkerülni azt, hogy a karanténidőszak felhalmozta az emberekben a frusztráltságot, leépültek az emberi kapcsolatok. A mostani energiaválság ezt fokozza, hiszen egzisztenciális kérdéseket bolygat meg. Például betérnek hozzám idős emberek, s azt mondják, gyógyszert vagy élelmiszert tudnak venni, de választaniuk kell a kettő közül. A Maslow-piramis jól szemlélteti, hogy amikor az egzisztenciánkat érik a kihívások, akkor az az élet többi szintjét is felborítja.  A választó este bekapcsolja a tévét, megnéz egy Matovič-produkciót, megkapja a számlákat... Valahol ő is kifejezi az elégedetlenségét, s hát leginkább az önkormányzat van közel... A gázgyárra, villanytelepre, internetszolgáltatóra nem tud haragudni, a képviselő és a polgármester viszont helyben vannak. Bármennyire is igyekszünk, ez érezhető a levegőben.

A városi közélet talán legfőbb fóruma a képviselő-testület, ill. annak az ülései. Hogy érzi, az elmúlt négy évben mennyire tudott ez a 25 fős intézmény egy csapatként működni, mennyire volt konstruktív a diskurzus Komárom szempontjából?

Azt gondolom, hogy ebben nagyon jó irányban indult el Komárom. Az elmúlt időszakban az olyan emblematikus ügyekben, mint a volt poliklinika, a fürdő, az útfelújítások, határozott döntések születtek. Azt is el kell mondani, hogy a csoportunk nemhogy nem fogyott, hanem bővült. Tehát a jó ügyekhez a mostani 25 fős testületből sokan csatlakoztak hozzánk, sőt, még a kritikusok közül is sokan megszavazták a fejlesztési programokat – ezért köszönet jár nekik is. A másik megfontolandó tanulság pedig az, hogy egy jó döntéshozatalnál nem a kamerák előtt kell cirkuszolni, hanem a döntés megszületéséig van nagyon sok lépcsőfok, amely során hozzá lehet szólni. Azok a képviselők, akik tényleg építkezni szeretnének, részt vesznek a szakmai előkészítő csoportokban. Több képviselő rendszeresen keresett meg a körzetét érintő gondokkal és nem a facebookos bekiabálást választotta. Nélkülük nem tudna haladni a város.

Ha már döntések és fejlesztések, akkor dióhéjban mi az, amire úgymond legbüszkébb? Illetve mi maradt függőben elvégzendő sürgős házi feladatként?

Vannak stratégiailag fontosabb területek, például ami a családokat érinti. Ilyen az oktatásügy, ahol még soha ennyi fejlesztés nem történt. Nem megkerülhető Komáromban az sem, hogy a műemlékvédelemben is volt egy nagy csomag: egyszerre négy különböző épületen zajlott fejlesztés. Számomra nagyon fontos a közlekedés újragondolása is, hogy egy modern várost építsünk. Nem a hibák kozmetikázásra gondolok, hanem arra, hogy 10 év múlva hogyan közlekedjenek a komáromiak. Ez meghatározza a következő időszakot is, szinte minden területen tovább kell lépnünk. A közlekedés esetében például kezelnünk kell a parkolást, mert azt szeretnénk, ha a lakótelepeken a családok kényelmesen tudjanak parkolni, s ne szolgálati autók tömege, vagy olyan polgárok foglalják el a helyet, akiknek nincs itt állandó lakhelyük, azaz nem itt adóznak, ugyanakkor a zöldövezetet is meg kell tartanunk. Ha pedig valaki kijött idén nyáron a belvárosba, akkor érezhette a különbséget azzal a Komárommal szemben, ami 7-8 éve volt.

Továbbra sem párttagkét, hanem független jelöltként méreti meg magát a választáson. Ugyan van egyfajta „brandjük“ a 4KN csoportosulás formájában, de ez nem párt. Milyen a személyes viszonya a „független“ címkéhez?

Azt hiszem, hogy én alkalmatlan vagyok párttagnak. Nagyon régen megpróbálkoztam vele egy rövid időre, akkor is muszájból. Engem egyszerűen feszít az igazságtalanság és az, ha valamiről nem mondhatom el szabadon a véleményemet. Feszít az is, ha közösségi célokat felülírhat egy pártérdek. A függetlenek csoportjában nem kevésszer előfordult, hogy nem voltunk egy véleményen, nem egyformán szavaztunk, de tiszteltük egymás véleményét. Mi tényleg nagyon különbözőek vagyunk: magyarok, szlovákok, idősek, fiatalok... Nálunk ez jól működik, de azt is tudatosítom, hogy feljebb, megyei és országos szinten szükség van a pártokra. Tehát nem pártellenes vagyok. Jelen pillanatban Komárom például attól szenved, hogy a járásnak nincs parlamenti képviselője: se magyar, se szlovák. Egyenesen a minisztériumokba járok ügyeket intézni, mivel nincs, aki a régiót képviselné. Ez gond, s én szorítok azoknak a pártoknak, akiknek fontos a Komáromi járás, hogy sikeresek legyenek.

Ha már említette a magyar-szlovák együttműködést a csoportjukon belül... Ez most is hangsúlyos, s korábban is az volt. Miért lényeges vonás ez Önöknél? Miért előnyösebb, mintha szűkebb etnikai alapon végeznék?

Nyugodtan mondhatom, hogy példaértékű az, ami Komáromban ezen a téren zajlik. Tudatosan lett első alkalommal szlovák az alpolgármester Ondrej Gajdáč személyében. Viccesen azt szoktam neki mondani, hogy a szlovákoknak autonómiájuk van a városban. Lényegében ők maguk döntenek azokban a kérdésekben, amelyek őket érintik. Ez az, amit mi a másik oldalról is igénylünk – s ezt mikor mutassuk meg? Akkor, amikor mi vagyunk többségben. A testületben 21-22-en magyar nemzetiségűek. Ne akkor mutassuk meg, mit tartunk követendő mintának, amikor minket szorongatnak, s már a kényszer miatt kiabálunk.

A testületi ülések egészében kétnyelvűek, mindenki a saját anyanyelvén beszél.

Abszolút – s a hivatalban, a gyűléseken, bárhol. Egyrészt meggyőződésem, hogy ez a város kétnyelvű tud lenni, ráadásul Komárom mindig is sokszínű volt. Másrészt pedig az a legbutább elképzelés, hogy e két kultúrának egymással szemben kell állnia. Erősíthetik egymást, s örülök, hogy ebbe az irányba mentünk, s ugyanúgy, ahogyan a magyarok eljárnak a szlovák előadásokra, úgy a szlovákok is egyre gyakrabban részt vesznek a magyar programokon. Az elmúlt években erre voltak példák, mi pedig mindent meg tudtunk beszélni. Fejlődtek a magyar és a szlovák oktatási intézmények, kiálltunk a szlovák színjátszócsoportért. Nézett is nagyon a szlovák kulturális miniszter, amikor én mentem fel Pozsonyba azért harcolni, hogy segítsenek nekik. Számukra ez furcsa, nem értik, hogy miért van ez. Csak azt tudtam mondani: azért állok ki mellettük, mert amit csinálnak, az jó, s Komárom érdekét szolgálja.

Az elmúlt években jól látszott, hogy nagy hangsúlyt fektet a szakmai szervezetekben végzett munkára. Itt a Szlovákiai Városok Uniójára és a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetségére gondolok. Mi indította erre?

Bizonyosan szerepet játszott ebben maga a kényszer. A régiónak nincs parlamenti képviselője, az ügyeket pedig képviselni kell. Egyébként ezekben a szervezetekben is látszódott, hogy a déli országrészeket nem nagyon képviseli senki. Másrészt pedig úgy gondolom, az önkormányzatok véleményének hangot kell adni. Mindig hangsúlyosan elmondtam, hogy megyei vagy parlamenti posztra nem is jelöltetem magam, mert Komárom nemhogy teljes embert, hanem annak a napi 14 órás munkáját és a hétvégéit is igényli, annyi a teendő. Viszont képviselni kell a déli régiókat, ezért vállaltam a munkát ezekben a szervezetekben, s örülök, hogy a szlovák kollégákkal nagyon jó az együttműködésünk. Amint elmozdulunk abból a mederből, hogy ez egy szlovák-magyar történet, s elmondjuk, hogy nektek és nekünk is érdekünk, akkor a történet szakmai vetületet kap. Mondok egy példát: a településeket megkülönböztetik a tengerszint feletti magasság szerint az adók visszaosztásánál. Ha ezt szlovák-magyar kérdésként kezeljük, akkor ebből nem léphetünk ki. Amint viszont a szlovákiai önkormányzatok 70%-át hátrányosan érinti – beleértve például Trencsént is – akkor lesznek szövetségeseink, s erősebbek leszünk, mint a többi 30%. Arról nem is beszélve, hogy nemcsak a tátrai hideget, de a déli aszályt is oldani kell. A Városok Uniójában végzett munka nekem azért tetszik, mert a pártoskodás abszolút elmaradottnak számít, még ha néhány polgármester párttag is. Leülünk, beszélgetünk, s olyan javaslatok születnek – többek között tőlem is – , amelyekből sok be is került a törvényhozásba.

Nemrég úgy fogalmazott, hogy egyszerre kell jóban lenni Pozsonnyal, Budapesttel és Nyitrával is, mivel így lehet könnyebben hozzájutni központi és EU-s forrásokhoz. Ugyanakkor mennyire jelent ez egyben kiszolgáltatottságot is az önkormányzatok részéről?

Különösen most, amikor nagyon át kell szervezni az önkormányzatok büdzséjét, miközben azt szeretnénk, hogy ugyanilyen tempóban fejlődjünk, akkor ez azt jelenti, hogy a fejlesztések szinte kizárólag külső forrásból valósulhatnak meg. A saját költségvetés egészét a működésünkre kell fordítanunk. A pályázati pénzekhez nálunk Nyitrán és Pozsonyban lehet hozzáférni, s az elmúlt időszakban ehhez jött a magyar kormány ajándéka. Ez ilyen szempontból nem támogatás, ajándékként kell örömmel fogadnunk, ami időnként van, időnként nincs. Az egy megtisztelő dolog, hogy támogatják az itteni közösséget, ám erre nem szabad építeni a fejlődésünket. Ezért nem alapozhatunk arra, hogy majd Budapestről küldenek nekünk pénzt. Az nagyon hasznos dolgokhoz tesz hozzá, hiszen mi is iskolát, óvodát újítottunk fel, s hálásak vagyunk azért, hogy ezt segítik. Nekünk azonban itt kell stabil lábakon állni. Itt fizetjük az adót, itt tudunk lehívni kormányzati, pályázati pénzeket. Nagyon erős pozíciót tudtunk kiépíteni Nyitrán, ahol a Partneri Tanács önkormányzati kamarájának vagyok az elnöke. Ugyanúgy ott voltam a Helyreállítási Alap előkészítésénél a Kormányhivatalban, amikor a kormányfővel és a miniszterekkel tárgyaltunk. Nagyon sok előkészített pályázatunk van, már most tudom, hogy jövőre legalább 5-6 nagyobb átadó lesz Komáromban. Tehát bárki fogja tovább vinni a város vezetését, ezzel számolni tud majd.