<p>Nem csak az ár- és belvíz sújtotta településeken jelent gondot a szúnyogok megjelenése – a Csallóköz Dunától távolabb eső szegleteiben is támadnak, az önkormányzatok viszont pénz híján tehetetlenek.</p>
Késve kezdik a szúnyogirtást
A kormány a hét derekán még taktikázott a szúnyogirtásra szánt összegekkel.
Több csallóközi község polgármestere elmondta: a bevett gyakorlathoz híven idén is kérelemmel fordult Nagyszombat megye vezetéséhez a szúnyogirtás költségeinek térítése miatt. Álló Donát, Vajka első embere úgy nyilatkozott, más községekhez hasonlóan a kérelemre konkrét választ eddig nem kapott. Kvarda József, a Nagyszombat megyei önkormányzat alelnöke elmondta: a szúnyogirtásra szánt pénz elosztásáról június 9-én kellett volna döntenie a szakbizottságnak, ám időközben olyan híresztelések kaptak szárnyra, hogy a kormány ezt a hatáskört a körzeti környezetvédelmi hivatalokra, illetve a tisztiorvosi szolgálatra ruházza át. A hír kacsának bizonyult.
Már meg kellett volna kezdeni
„Az alapvető gond az, hogy a szúnyogirtást már meg kellene kezdeni – mondta. – A megyei szakbizottság valószínűleg a parlamenti választásokat követően ül össze; mire a települések megkapják a támogatást, megeshet, hogy a helyzet tarthatatlanná válik.”
A szúnyog nem ismeri a határokat
Nagyszombat megye öt járása összesen 175 ezer eurót kapott szúnyogirtásra; a támogatandó térségek között a Galántai járás érdekes módon nem szerepelt. Szabó Dezső, a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal műszaki és beruházási főosztályvezetője lapunkkal közölte: a város vezetése nem vár tovább, önerőből oldja meg a szúnyogirtást. „Június 14-én, hétfőn, az esti órákban megkezdjük a permetezést – mondta –, az erre kirendelt gépjármű előre kidolgozott ütemterv alapján járja be a várost. Az óvodák, iskolák területén kézi permetezést alkalmazunk.” A városnak körülbelül 3300 eurójába kerül a „privát szúnyogirtás”, ám ha a környező községek nem tesznek hasonló lépéseket, hosszú távon hatástalan marad; a szúnyograjok ugyanis akár húsz kilométert is képesek megtenni. Kvarda József hozzátette: a szúnyogirtásra elkülönített összeg körüli bonyodalmat valószínűleg az okozta, hogy a kormány a parlamenti választás előtt „szeretett volna még pénzt osztani a hűséges településeknek”.
Komáromban találkoztak a járás polgármesterei
Csütörtökön a szúnyogirtással kapcsolatos kérdések megvitatása céljából Komáromban találkoztak a járás polgármesterei, akik levelet intéztek Milan Belicához, a nyitrai megyei önkormányzat elnökéhez. Azt kérték tőle, hogy a kataszterek nagyságát figyelembe véve osszák el az önkormányzatok között a kormány tartalékalapjából származó, szúnyogirtásra szánt pénzt, ami Nyitra megyében 200 ezer eurót jelent. Bastrnák Tibor, Komárom polgármestere a találkozót követő sajtótájékoztatón leszögezte: párt- és nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül fogtak össze a járás polgármesterei, mint ahogyan erre a korábbi években is volt már példa a szúnyogirtás kapcsán. „Mindnyájan tudatosítjuk, hogy a permetezés akkor lehet igazán hatékony, ha koordinálni tudjuk ezt a tevékenységet, és a régión belül egyszerre végezzük el” – mondta. Még mindig nem lehet azonban tudni, mikor és mennyi pénzt kapnak a települések a megyétől, a szúnyoginvázió azonban már a nyakunkon van. Éppen ezért Komáromban a napokban megkezdődött a permetezés – az idei költségvetésben 34 ezer eurót irányoztak elő –, a falvak azonban nem tudnak erre a célra áldozni. A csütörtöki találkozón a komáromin kívül csak Gúta polgármester jelezte, hogy hétvégén saját forrásból elkezdik a szúnyogirtást. A találkozón elhangzott: nem lenne igazságos aszerint elosztani a pénzt, hogy mely települések fekszenek folyók mellett, a belvizek ugyanis idén szinte minden település kataszterében megjelentek.
Hétfőn, június 14-én tartja soros ülését a megyei önkormányzat. Horváth Árpád, Gúta polgármestere, megyei képviselő megígérte, ott is tolmácsolja a településvezetők kérését és interpellációt intéz a megyeelnökhöz a mielőbbi pénzelosztás ügyében. (la, vkm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.